Segítség! Sorban pusztulnak a garnéláim!

Minden ami az egészséggel, betegséggel kapcsolatos

Re: Segítség! Sorban pusztulnak a garnéláim!

HozzászólásSzerző: neocaridina » 2011.10.14. 22:11

Szervusztok!

Újonc vagyok a témában és a segítségeteket szeretném kérni. Mint olvastam szokatlan a garnélák pusztulása fertőzése illetve nem nagyon találtam a neten olyan tünetegyüttest amit a garnéláim produkálnak. 16-an voltak de 3 elpusztult és ugyanúgy (red cherry és sakura). Az összefoglalót olvasva 2 tünet gyanús de egyiket sem 100%-ban produkálták. A garnéla páncélja (carapace) és a faroklemezek közt elkezdett növekedni a távolság ( megjelent a belseje ), a kilátszó belső opálos volt, miután elpusztult a külseje is opálos lett. Ez elbújt a fény elől, még azt hittem vedlik, de később már gyanús volt. Ez bent maradt, és szerintem ettek is belőle sajnos. A másik rá 2 nappal elkezdte a páncéltávolodásos „szétrepedéses” dolgot de nem volt opálos a belseje, és a külseje sem egyszerűen egyszer csak már nem mozdult. A 3. rá 4 nappal kezdte el a tüneteket produkálni, de neki a páncélja oldalirányba is elkezdett szétnyílni mintha felpuffadna belül opálos volt, kezdett lebénulni. A 2 utóbbit sajnos láttam éppen elhullani :(. A többiek nem produkálnak hasonlót de félek, hogy fertőződtek. Társas akvárium, és Sera Florena-t is használok. A tej és a porcelánbetegségre tippeltem de a tejbetegségnél elvileg sápadtá kellett volna váljon a garnéla, de ez nem történt meg. A porcelánbetegségnél meg fehér foltoknak kellene megjelennie szintén sápadtsággal üveges foltokkal és végtagmerevedéssel. Mind a kettőből egy egy részt produkáltak. Mi lehet a bajuk? Egyikre antibakteriális gyógyszer kellene de nem tudom pontosan mi, a másikra meg malachitzöld. A kezelésre a halak mit szólnának? Ha lehet nem golyószóróval állnék neki a gyógykezelésnek, hanem célzottan. A Florena-nak meg nem találom sehol az összetevőit.

Előre is köszönöm segítségeteket!
neocaridina
Red cherry
 
Hozzászólások: 28
Csatlakozott: 2011.10.14. 19:01

Re: Segítség! Sorban pusztulnak a garnéláim!

HozzászólásSzerző: LGA » 2011.10.15. 12:34

Ez nem valami vedlési probléma?
LGA
Mosura
 
Hozzászólások: 199
Csatlakozott: 2011.06.05. 13:55

Re: Segítség! Sorban pusztulnak a garnéláim!

HozzászólásSzerző: brutalmonk » 2011.10.15. 13:29

vízzel minden rendben van?
lehet hogy túl lágy a víz és nincs megfelelő "nyersanyag" nekik és ez okoz vedlési problémát.
a vizet érdemes lenne mindenképp megvizsgálni, cserélni egy 50%ot frissre.
túlterhelt vízben sokkal fogékonyabbak betegségre..
pukk
Kép
Avatar
brutalmonk
Panda
 
Hozzászólások: 360
Csatlakozott: 2010.09.08. 15:44

Re: Segítség! Sorban pusztulnak a garnéláim!

HozzászólásSzerző: neocaridina » 2011.10.15. 13:35

Köszönöm a segítséget!

50%-os vízcsere hetente, bubis víz, aquatan, nitrivec, tabang levél. Homok, mészkő nincs bent. Tesztjeim sajnos nincsenek.
Vedlési problémára gondoltam először én is, de vedleni vedlenek, 6-7 vedlett páncélt találtam már (3 hét alatt). Széles spektrumú gyógyszerrel nagy kárt tehetek?

Előre is köszönöm!
neocaridina
Red cherry
 
Hozzászólások: 28
Csatlakozott: 2011.10.14. 19:01

Re: Segítség! Sorban pusztulnak a garnéláim!

HozzászólásSzerző: Frettner » 2011.10.15. 15:26

neocaridina írta:Köszönöm a segítséget!

50%-os vízcsere hetente, bubis víz, aquatan, nitrivec, tabang levél. Homok, mészkő nincs bent. Tesztjeim sajnos nincsenek.
Vedlési problémára gondoltam először én is, de vedleni vedlenek, 6-7 vedlett páncélt találtam már (3 hét alatt). Széles spektrumú gyógyszerrel nagy kárt tehetek?

Előre is köszönöm!

Mi az a "BUBIS VÍZ" ??????
Avatar
Frettner
King kong
 
Hozzászólások: 1208
Csatlakozott: 2010.08.14. 21:20
Tartózkodási hely: Budapest/immonette@freemail.hu/

Re: Segítség! Sorban pusztulnak a garnéláim!

HozzászólásSzerző: neocaridina » 2011.10.15. 15:46

Frettner írta:
neocaridina írta:Köszönöm a segítséget!

50%-os vízcsere hetente, bubis víz, aquatan, nitrivec, tabang levél. Homok, mészkő nincs bent. Tesztjeim sajnos nincsenek.
Vedlési problémára gondoltam először én is, de vedleni vedlenek, 6-7 vedlett páncélt találtam már (3 hét alatt). Széles spektrumú gyógyszerrel nagy kárt tehetek?

Előre is köszönöm!

Mi az a "BUBIS VÍZ" ??????

Elnézést, félreérthető volt valóban. Sima víz, csak a szűrő levegőztetője sok apró buborékot juttat a vízbe.
neocaridina
Red cherry
 
Hozzászólások: 28
Csatlakozott: 2011.10.14. 19:01

Re: Segítség! Sorban pusztulnak a garnéláim!

HozzászólásSzerző: Frettner » 2011.10.15. 19:22

neocaridina írta:Köszönöm a segítséget!

50%-os vízcsere hetente, bubis víz, aquatan, nitrivec, tabang levél. Homok, mészkő nincs bent. Tesztjeim sajnos nincsenek.
Vedlési problémára gondoltam először én is, de vedleni vedlenek, 6-7 vedlett páncélt találtam már (3 hét alatt). Széles spektrumú gyógyszerrel nagy kárt tehetek?

Előre is köszönöm!

Az 50 % rengeteg! Max 30, de inkább 20 % az optimális. Aquatan, nitrivec felejtős. Simán álljon a víz 3 napig, esetleg náha átkavarni. hogy szellőzzön.
Amúgy simán lehet vedlési probléma. Kellene nekik egy kis Montmorillonit. Vagy ilyesmi. Meg valami jó minőségű kaja. Mosura, Shirakura, Ebi-dama, Ebikuma, van választék bőven.
A Shrimp tonic sem árt. És az Old Sea Mud Powder is nagyon-nagyon ajánlott.
Ezek a cuccok elsőre drágának tűnketnek, de nagyon sokáig elég egy-egy doboz. Havi lebontásban 1-2 ezres tétel.
Avatar
Frettner
King kong
 
Hozzászólások: 1208
Csatlakozott: 2010.08.14. 21:20
Tartózkodási hely: Budapest/immonette@freemail.hu/

Re: Segítség! Sorban pusztulnak a garnéláim!

HozzászólásSzerző: neocaridina » 2011.10.15. 20:14

Nagyon szépen köszönöm a segítséget!

Jelenlegi étrendjük amit találnak bent, tabang levél, némi alga, Shrimps Natural, ritkábban Crus Tabs, ami esetleg lehullot Vipan. És még egy eszembe jutott, hogy esetleg a Cyclops-szal jöhetett-e valami, mert hetente kap mindenki egyszer-kétszer.
A Montmorillonit helyettesíthető valamivel vagy nagyon speckó? A környékünkön nem igazán találkoztam a fent említett márkákkal, leginkább Serát találok, de utánajárok még mert ami van az is egy évezredig elég lenne nekik, szóval megérni megérné meg hát jobb is lenne nekik :).
Társas akvárium az Aquatan-t és a Nitrivec-et csak garnéláknál nem ajánlod vagy úgy egyébként sem?
neocaridina
Red cherry
 
Hozzászólások: 28
Csatlakozott: 2011.10.14. 19:01

Re: Segítség! Sorban pusztulnak a garnéláim!

HozzászólásSzerző: Frettner » 2011.10.15. 20:45

A montmorillonit az hidratált kalcium-aluminium szilikát - gyakorlatilag kristályos kalcium. ( persze tartalamz nátriumot, alumíniumot és szilíciumot is)
Avatar
Frettner
King kong
 
Hozzászólások: 1208
Csatlakozott: 2010.08.14. 21:20
Tartózkodási hely: Budapest/immonette@freemail.hu/

Re: Segítség! Sorban pusztulnak a garnéláim!

HozzászólásSzerző: Norman » 2011.10.17. 15:32

Kipróbáltam,hogy nincs táp sem carbo,vízet sem cseréltem csak múlt hét szerdán és lassult az elhullás de ma újra úszkálnak körbe-körbe és pusztulás is volt,most már betegségre gyanakszom erősen.Mi a véleményetek?Esetleg a vízzel lehet valami gáz?Készülök mégis venni egy ro készüléket és azt szeretném kérdezni,hogy kell-e fertőtlenítenem ha újra akarom kezdeni,de a szűrést nem nyírnám ki ha lehet,meg a dekoráció szétszedése kivitelezhetetlen és úgy gondoltam,hogy ro+mironekuton ásványi por kombinációval szakaszosan átállok erre a vízre és cserélem a növényeimet mohákra.Nem szeretném megfertőzni a következő állományt is.Egyébként Ada Malaya talajt használok...
Válaszaitokat előre is köszönöm.
Kép
Avatar
Norman
CRS C
 
Hozzászólások: 52
Csatlakozott: 2011.10.11. 12:19

ElőzőKövetkező

Vissza: Egészség, betegség

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 6 vendég

cron