Műgyanta dekoráció készítése házilag

Tippek, ötletek a házi készítésű felszerelésekhez, eszközök

Műgyanta dekoráció készítése házilag

HozzászólásSzerző: Killer81 » 2011.06.20. 09:57

Sziasztok !

Aki esetleg még az akvaristán nem olvasta volna a blogomat, annak átemelem ide is.
Ez már nem igazán a könnyen elkészíthető kategória, de ha nekem mint autószerelőnek, aki katona sikerült, akkor másnak sem lehet lehetetlen.

Túl az első "komolyabb" hungarocelles háttér elkészítésén megérett bennem egy akvárium dekorációs
tárgy megalkotása. Régebben egy poszteren láttam egy félig épp és félig korhadó törött fa gyökér és sziklás háttér együttesét. Mindkettő nagyon tetszett. A gyökér elkészítéséhez már-már művészi érzékkel megáldott emberre lenne szükség. Ez rám legkevésbé sem igaz.
Ezt a hiányosságomat gyakorlatiassággal és lelkesedéssel próbáltam pótolni. Nem vagyok én végül is annyira szerencsétlen, de ez mégis csak egy olyan terület, ahol bármelyik fázisban el lehet cseszni az egészet. Még a színezéskor is.
Sohasem voltam a mű dolgok híve, de efféle gyökeret nem lehet valódi forrásból beszerezni vagy legalábbis nem tudok róla. Ilyen formában szerintem nem is fordul elő az eredeti környezetében a víz alatt.
A képen valahogy mégsem volt giccs érzésem tőle.
A biotóp irányzatok kedvelői nyilván fanyalognak majd... Végül is mindent szabad de semmit sem muszáj.
A végső felületet én kétkomponensű műgyantával impregnáltam, tehát tettem vízállóvá. Ennek köszönhetően nem kezd majd idővel mállani vagy színezni a vizet. Nyilván nagy gonddal és szakértelemmel ez is nélkülözhető. Sajnos pont ez a műgyanta réteg teszi leginkább mű kinézetűvé. Ez van. Idővel ugyanúgy megtelepszik ezen is az "élet".
Kezdjünk is neki a hozzávalókkal...


* hungarocell
* szilikon alapú ragasztó kinyomóval
* flexibilis, élelmiszerbarát csemperagasztó
* kétkomponensű műgyanta (nem kötelező)
* kis lapos ecset
* 2cm falvastagságú hungarocell lapok
* egy kevés szúnyogháló
* középbarna és mohazöld színező (por)
* tapétavágó kés
* hőlégfúvó
* egy akármilyen ventilátor a szárításhoz
* valamilyen forrasztó eszköz
* dörzsis szivacs


A koncepció alapja egy trópusi fa gyökerének imitálása, amelynek lényegében csak az egyik oldala látható, így a hátulját nem alakítjuk ki teljesen. A belseje legalábbis a törzs része üreges, így a halak bejárhatják vagy ültethető bele növény is. Én az előbbit választottam.
Azt hogy mekkorát csinálunk azt döntsük el magunk.
Nyilván érdemes harmónizálnia a rendelkezésre álló akváriumunk méretével és a meglévő hungarocell-ünk vastagságával.

Először is kigondoltam a magasságot (20cm) és kirajzoltam 5 db különböző méretű gyökeret. A magasságuk megegyezik, de a hosszuk más. Az egyenes részeiket tapéta vágóval, a hullámosakat pedig forrasztó pákával vágtam ki (lent).

Kép

Miután ezzel végeztem meg kellett törjem a gyökerek vonalait. Végül is nem rakétát akarok csinálni.
Ezen az alulnézeti képen próbálom számotokra bemutatni az összeállítás koncepcióját és a gyökerek törésének logikáját.

Kép

A gyökereken a töréspontok mentén kivágtam vékony csíkokat, majd újra összeragasztottam őket FBS-el.
Az 5 narancssárga nyúlványról beszélek (fönt).
Végül ezek így néznek k (lent):

Kép

Ne felejtsünk neki elegendő száradási időt hagyni, mert a továbbiakhoz az erős tartás elengedhetetlen lesz.
Miután megszáradt a ragasztás a törzs elemeit kezdtem kiszabni. Figyeljünk a szögekre és az arányok betartására. Az alulnézeti képen ezek a piros kis négyszögek.

Kép

Kép

Kép

Összeillesztéskor az FBS ad annyi tartást, hogy megálljon addig míg megköt.
Ragasztani kell egy hátlapot is, amely fölül jóval túl kell hogy lógjon, viszont alul nem kell teljesen leérjen.
Annyi hely maradjon, hogy a halak tudjanak benne közlekedni, ha kedvük támad.
Miután megszáradt jöhet a faragást.
Sajnos a filctollas vázlatolásról nem csináltam képet, ezért ezt megpróbálom utólag rárajzolni a képre, mert egyáltalán nem lényegtelen.
Azért ez is több lesz a semminél (lent):

Kép

A piros mutatja a felső perem forrasztó pákás vágásának az éleit. A kék vonal pedig a fa korhadó hatásának határait, ahonantól a kéreg még épp lesz (fent).
A bal második gyökérre elfelejtettem rárajzolni ugyanezt.
Először a piros mentén levágtam a felesleget, majd a kékig összevagdostam és lekerekítettem a hungarocell-t.
A nyers darab valahogy így nézett végül ki (lent):

Kép

Ezt követően jön a törzs ívelése.
Itt arról van szó, hogy ennek a fának a gyökere nem egyenes. Úszóhártya szerűen fedi a kéreg a gyökérzet környékét. Az egyenes vonalak itt megengedhetetlenek.
Tenyérnyi szúnyogháló darabokat illesztettem a gyökér és a törzs találkozásához, majd filcel berajzoltam őket és levágtam a felesleget. Ezt követően egyenként csemperagasztós ecsettel a felületekhez illesztettem őket.
Az összes csemperagasztós száradás gyorsítható ha sima szobai ventilátorral fújjuk a tárgyat 1-2 méterről.
A képen sárga vonallal jelöltem a szúnyogháló vágási határait (lent).

Kép

Kép

És itt lesznek kiemelés nélkül is (lent):

Kép

Kép

Kép

Kép

Ha meghúzott a csemperagasztó, akkor kenhetjük a szúnyoghálókat is.

Kép

Kép

Az első 1 mm-es csemperagasztós réteget még nem kell színezni. Próbáljuk nem kitölteni a fölső korhadó hatású rész réseit, mert akkor jellegetelen lesz a hatása.
Kötés után a kéreg nélküli részre már került egy teás kanálnyi középbarna porfesték a csemperagasztóba.
Kicsit fos színe van, de ha megköt, majd jobb lesz (lent):

Kép

Kép

Száradás után (lent):

Kép

Kép

Kép

Alulról (lent):

Kép

Kép

A szúnyogháló és a törzs közötti lyukakat öntsük ki csemperagasztóval, lehetőleg több lépésben, mert száradáskor a ragasztó zsugorodni fog és berepedezik.
A második és harmadik réteg felhordásakor törekedjünk rá, hogy az ecsetre húzott több csemperagasztó segítségével kihangsúlyozzuk a kéreg és a fa belső részének találkozását. Próbáljunk gallért csinálni a kéreg szélére, hogy érzékelhető legyen a kéreg vastagsága.
Az utolsó csemperagasztó rétegbe a kéreg felhordásakor tegyünk egy leheletnyi barnát is az anyagba. 2mm körüli réteget hordjunk föl és egy erre alkalmas eszközzel csíkozzuk össze.
Én egy 65-ös szeget használtam erre.
A gyökér oldalain 45 fokban, az éleken pedig vízszintesen (lent):

Kép

Kép

Kép

Száradás után fogtam egy kevés mohazöld porfestéket és vízben elkevertem azt. Erre a célra egyébként megfelel egy porrá tört spirulina tabletta is. :D
A dörzsivel fölitattam, kinyomkodtam és a betonon kicsit kikoptattam a szivacsból. mikor már csak gyengén fogott, akkor átdörzsöltem vele műgyökér kérges részét foltokban.
Ez a képeken halványan látszik is (lent):

Kép

Kép

Kép

Kép

Ezen a ponton már sokat nem tudtam művészileg hozátenni. :D
Ha jó a csemperagasztónk és jól színeztünk, akkor megfelelő kiáztatás után tehetjük is az akváriumba.
A vízben nyeri el végleges színét.
Sokkal sötétebb lesz.
Magától azért nem fog a víz alatt maradni soha.
Mégis csak könnyű hozzá.
Erre két dolgot találtam ki.
Az egyik hogy az odvába nem látható helyre ragasztott kővel megnövelem a súlyát, ami majd az aljzaton tartja.
A másik verzió, hogy az aljára ragasztok 5db 2x2cm-es kemény szivacs csíkokat és ezekkel ragasztom az akvárium aljához, amelyek aléggé belesüllyesztve tartják a kavicságyban. Ha egyszer mégis ki kell bontani, akkor egy késsel egyszerűen levágom a szivacsot az akvárium aljáról.
Nekem nem igazán volt kedvem kísérletezni az áztatással és egyéb kérdőjeles tényezőkkel, így bevontam az egészet műgyantával.
Ez lényegében vízhatlanná és erőssé teszi a felületét és nem hagyja mállani vagy leválni.
Ráadásul nagyon jó színt ad neki.
2 részletben kentem le kétkomponensű műgyantával.
Először a külső kérget, aztán a korhadó részt a belsővel.
Negyed deci műgyanta 0.7ml edzővel elkeverve és a felületre kenve 1 óra múlva porszáraz, 24 órával később használható. Száradás közben ventilátorral hűtsük, mert melegedni fog.
Íme a végeredmény (lent):

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

És végül egy kép velem a méretarány végett (lent):

Kép

Aki kíváncsi a teljes jobb minőségű képgalériára, az megtekintheti itt:

https://picasaweb.google.com/116258240404433684758/Gyoker?authkey=Gv1sRgCP2AmqiR6cLfEg

Köszönöm a figyelmeteket.
Sziasztok !

Időközben készítettem még egyet:

https://picasaweb.google.com/116258240404433684758/Gyoker2?authkey=Gv1sRgCNSA2sWHz_-pOw

Kép

Kép

Kép

Kép

NEM. Nem hetek óta egy pólóban vagyok. Ki lett mosva közben. :)

Kép

Jelenleg készül egy 13cm magas is, amellyel már jobban elpepecselek. Remélem látszik is majd rajta.
Ha kész van azt is hozzáteszem ehhez...
Killer81
Hinomaru
 
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2010.12.19. 19:09

Re: Műgyanta dekoráció készítése házilag

HozzászólásSzerző: brutalmonk » 2011.06.20. 11:08

sztem nagyon szuper!
kezded megkedveltetni velem ezeket a hátterezési, dekorációs munkálatokat!
kíváncsi lennék hogy fog kinézni pár hét múlva, mikor már az alga kezdi belepni! biztos nagyon jól lesz!
sok sikert a legújabb dekorhoz is, azt is szívesen várjuk, úgyhogy oszd majd meg!

hamár dekorokról beszélünk, PUR habos dekort nem fogsz csinálni? kíváncsi lennék, az hogy készül. úgy tudom azt könnyebb megmunkálni, lehet csiszolni meg minden, nem úgy mint a PS táblákat.

csáó!
pukk
Kép
Avatar
brutalmonk
Panda
 
Hozzászólások: 360
Csatlakozott: 2010.09.08. 15:44

Re: Műgyanta dekoráció készítése házilag

HozzászólásSzerző: stevo » 2011.06.20. 15:48

Nagyon jó a textúrája, jó a technikád. Egyszóval: pöpec! Talán egy képet dobhatnál "használat közben", amikor bekerül(t) az akváriumodba.
Egy nagyon figyelő,olvasó,tanuló garnéla addikt. :D
stevo
Mosura
 
Hozzászólások: 268
Csatlakozott: 2011.03.16. 15:58
Tartózkodási hely: Budapest, email: putyeee@gmail.com

Re: Műgyanta dekoráció készítése házilag

HozzászólásSzerző: Killer81 » 2011.06.22. 11:33

Azért nincs még kép róla használat közben, mert biztos ami biztos pár tornyos csiga társaságában ázik egy üres aksiban.
Nem kívánom egy telepített akváriumban előidézni az apokalipszist, ha nem muszáj.
Mellesleg elkészült a 3.0 verzió bizonyos módosításokkal.
Alapvető különbségek:
-beleépítettem a talpába a nehezéket, ami lent tartja, így nem kell az akváriumba süllyesztéssel bajlódni
7 db drótszálat ágyaztam az aljába, majd egy fémszalagot tettem alá és kiöntöttem tömör gipszből és bevontam azt is műgyantával.
-a kéreg rész imitálása már megfelelő, de a törzs rész elég nagyolt, mert a csemperagasztó elnyelte az apró részleteket,
ezért finomra szitált csemperagasztóval kentem le több sorról és kis ecsettel valamint a kidolgozás is aprólékosabb,
mivel itt már a hátlap is tagol és íves kialakítású
-a törzs festése és árnyalása is kifinomultabb lett volna, de várakozásaimmal ellentétben a műgyanta megint túl sötétté lette

Erről nem készült annyi kép, de a többit el tudjátok képzelni:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
Killer81
Hinomaru
 
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2010.12.19. 19:09

Re: Műgyanta dekoráció készítése házilag

HozzászólásSzerző: stevo » 2011.06.22. 13:02

off:
Az utolsó képen, mintha élne :D Kicsit vicces.
on:
Gratu! Egyre jobb, még a végén ezzel kezdesz el foglalkozni? :) Amúgy mennyi idő alatt készül el egy darab úgy "állesz cu zámmen"?
Egy nagyon figyelő,olvasó,tanuló garnéla addikt. :D
stevo
Mosura
 
Hozzászólások: 268
Csatlakozott: 2011.03.16. 15:58
Tartózkodási hely: Budapest, email: putyeee@gmail.com

Re: Műgyanta dekoráció készítése házilag

HozzászólásSzerző: Killer81 » 2011.06.22. 13:30

* 1. nap reggel kb. 1 óra a hideg-meleg vágás és a ragasztás.
még aznap délután mikor megkötött egy újabb óra a meleg formázás és a szúnyoghálók illesztése
* 2. nap első külső-belső sor 30 perc
* 3. nap második külső-belső sor 30 perc
* 4. nap a belső színezése és a külső kéregminta felhordása 1 óra
* 5. nap a műgyantázás 20 perc és 1 bő nap száradás és egy újabb hogy elmenjen a műgyanta szaga

Körülbelül 5 nap alatt készül el és kb. 5 óra munka van vele.
Killer81
Hinomaru
 
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2010.12.19. 19:09

Re: Műgyanta dekoráció készítése házilag

HozzászólásSzerző: Levinen » 2011.06.22. 14:06

Gratulálok Killer! Én is nagyon szeretem ezeket a kézzel készített dekorokat. Kell egy jó fantázia, egy kis kézügyesség és csodákra lehet képes az ember. Sok évvel ezelőtt én is el voltam szállva ebben a témában, az a bizonyos háttérkészítő mánia. Hasonló módszerrel egy 300 literes akvárium hátfalát készítettem el. Ha jól emlékszem, 24 órát dolgoztam rajta. :)

A kép:

Kép Kép
Avatar
Levinen
Moderátor
 
Hozzászólások: 438
Csatlakozott: 2010.08.16. 22:00
Tartózkodási hely: Budapest XII. ker.

Re: Műgyanta dekoráció készítése házilag

HozzászólásSzerző: stevo » 2011.06.22. 15:52

Ejha, Levi ez (se) nem gyenge. Gratu neked is!

Egy "kis" kreativitással, jókora elszántsággal és DIY érzékkel több ezret/tízezret spóroltok, Ti DIY profik ;). Nem mellesleg Tiétek az alkotás öröme is.
Egy nagyon figyelő,olvasó,tanuló garnéla addikt. :D
stevo
Mosura
 
Hozzászólások: 268
Csatlakozott: 2011.03.16. 15:58
Tartózkodási hely: Budapest, email: putyeee@gmail.com

Re: Műgyanta dekoráció készítése házilag

HozzászólásSzerző: Killer81 » 2011.06.22. 16:22

Szép munka. Jó érzéked van ehhez is.
Milyen anyagot használtál, ami a vízzel érintkezik ?
Killer81
Hinomaru
 
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2010.12.19. 19:09

Re: Műgyanta dekoráció készítése házilag

HozzászólásSzerző: Levinen » 2011.06.22. 16:50

Köszi Stevo! Régi szép idők, mikor még időm is volt ilyenekkel foglalkozni. 8-)

Köszi Killer!

Azaz igazság, hogy nem teljesen tudom. :) Kifaragtam a hungarocell darabokat és összeragasztottam őket. Erre én a hagyományos cement/perlit bevonatot tettem, vasoxid festékporral színezve. Ezt még egyéb színekkel és árnyalatokkal, ecsettel kipingáltam. Erre jött az a bizonyos impregnáló bevonat, amiről nem tudom, hogy mi volt.
Ezt akkor készítettem, mikor az akvarisztikai kiállításra is sorra készítettük a háttereket. Egy régi akvarista kolléga hozta a hi-tech anyagokat, így sajnos nem tudom a típusát. De egy emlékezetes alaklom volt az biztos! :)
Avatar
Levinen
Moderátor
 
Hozzászólások: 438
Csatlakozott: 2010.08.16. 22:00
Tartózkodási hely: Budapest XII. ker.

Következő

Vissza: D.I.Y - Csináld magad

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég