Killer81: Amano garnéla howto

A Caridina nemzetségről

Killer81: Amano garnéla howto

HozzászólásSzerző: Killer81 » 2010.12.24. 13:02

Amolyan babonából eddig nem kezdtem el írni hogyan állok, de azt hiszem az első fázison túl vagyok.
Ugyanakkor a kudarc is valamilyen szinten tapasztalat. Ha végül nem sikerülne, abból is lehet másoknak okulni.

Beszereztem egy 6.6kg-os tengeri sót(akvarisztikai). Előkapartam a raktárból egy 12l-es és egy 38l-es akváriumot.
A korábbi kísérletemből megmaradt még egy negyed flaska Hobby Liquizell algafolyadék valamint egy háromnegyedig lévő
Hobby Mikrozell algapor. Ezek beszerezhetőek Magyarországon is. 1500-1500Ft-az áruk.
KépKép
A 38l-es akváriumot feltöltöttem 30liter vízzel. Fele esővíz, fele pedig csapvíz lett. Akvarista.hu "mrafi" fórumtárstól tudom, hogy a rossz minőségű klórozott csapvíz, erre a célra nem megfelelő. Neki ezek a próbálkozások meghiúsultak.
Ha máshogy nem megy használjunk ozmó vizet. A 30liter minden literéhez szórtam 33g tengeri sót és teljesen elkevertem (tehát 30x33=999g). Az akváriumba helyeztem még egy porlasztóköves levegőcsövet és egy fűtőt, amelyet olyan 25fokra kell belőni az akvárium egy távolabbi pontjára elhelyezett hőmérő segítségével. A levegőztetést a fűtő alá tegyük elősegítve ezzel a keletkező meleg jó keveredését. Nekem 2 fűtő kellett mert az automatám 25W-os nem birkózott meg a 19fokos spájz hőkülönbségével. Az akvárium hátfalára és oldalfalára emiatt 2cm vastag hungarocell lapot vágtam. A hátfalnál fekete fóliát dugtam az üveg és a hungarocell lap közé, hogy lesötétítsem a hátfalat. A kezdetben parányi fehéres lárvák a felülről kapott fény segítségével, így jól láthatóak szemből. Az akvárium tetejét fedjük le egy üveglappal vagy elhúzható üvegtetővel, mert a párolgás nem kívánatos, mivel a kipárolgó víz megváltoztatja a sósűrűséget és a garnélák számára kedvezőtlen lehet.
Az akvárium fölé középre, helyezzünk el egy 20-50W körüli izzót. Én erre egy Tungsram 11W-os 45W fényerejű energiatakarékos izzót használtam (2700K). A lárvák áthelyezéséig elég ha csak nappal világítotok, de amint bekerültek a lárvák a medencébe,
onnantól kezdve állandóan mennie kell, ahogyan a levegőztetésnek is. A levegőztetéssel nem kell túlzásba esni. Folyamatosan menjen, de közepes erősséggel. Ajánlatos egy tartalék izzót is vásárolni. Egyes írások szerint fény nélkül a lárvák nem táplálkoznak és pár óra kimaradás is veszteségeket eredményez. Ezt az akváriumot érdemes beindítani már akkor mikor meglátjuk, hogy petés az Amano nőstény, mert az "üres" időszakban keletkező algák később táplálékul szolgálnak a kis garnéláknak és növelik a túlélési esélyeiket.
A petés Amano nőstény számára a 12l-es akváriumot neveztem ki szülőszobának. A nőstényt érdemes a petésedés első hetében áthelyezni a 12 literesbe, mert így lecsökken a környezetváltozás és stressz okozta vedlés kockázata, ami teljes petevesztéssel társul. Az általa megszokott medencéből töltsük föl a 12literes medencét vízzel. Helyezzünk egy már "beállt" kisebb fadarabot a medencébe, esetleg valami búvóhelynek valót és gondoskodjunk egy gyenge porlasztóköves levegőztetésről is. Szűrés nem kell mert összeszedheti a kikelt lárvákat. Vízcsere kb. 3 naponta 1 liter. Ajánlatos lehet még 3-4 csiga is. A mama garnéla javarészt a lárvák legyezgetésére és tisztítására áldoz időt. Táplálkozni nem igen szokott, de azért adjunk neki módjával enni. Amit nem eszik mégsem meg, azzal a csigák végeznek, mielőtt rontaná a vizet.
A peték eleinte zöldes-sárgák, de 4-5 hét alatt sárga színűvé válnak és megjelennek rajta a kikelésre kész lárvák szemei.
Sajnos a fényképezőm ennyire nem profi, ezért ne haragudjatok, ha mástól linkelek képeket.
Kép
Törekedjünk, hogy a mama garnéla vizének hőmérséklete a megszokott maradjon és minél kevesebb stressz érje.
Nekem kicsit minden megkésett ugyanis a nőstényem már 5 hete petés volt mire elhatároztam, hogy teszek egy próbát.
Egyik este átpecáztam a nőstényt, másik este meg már meg is születtek a lárvái. Gyanítom, hogy ez valamiféle "koraszülés" volt, mert láttam kikeletlen petecsomó foszlányokat is.
Erről vettem videót is.

http://www.youtube.com/watch?v=SqXsuh-Wjz8&feature=player_embedded

0.nap 2010.12.17.
Eljött az áttelepítés ideje. Besötétítettem és egy zseblámpával a lárvákat a kis akvárium egyik sarkát megvilágítva egy kupacba csaltam, mintegy 15 perc alatt. (a levegőztetést állítsuk le)
Szereztem egy kb. 25cm-es lufipálcikát és a végére egy 35cm hosszú levegőcsövet dugtam. Egy 1l-es mérőedénybe elkezdtem átszívni a kupacba gyűlt lárvákat.
Mikor már úgy tűnt, hogy nincs a fény közelében több, ismét vártam pár percet és a közben odagyűlteket is begyűjtöttem.
Bár elég ügyes vagyok, azért a végére kb. pont egy liternyi vízzel gyűltek össze a lárvák. Ti is törekedjetek, hogy pont egy liter legyen.
Aztán az egészet zutty bele a sós vizes akváriumba. Ugye most itt édes vízzel hígítottuk a sóst, ezért helyre kell állítani a só egyensúlyát.
A sós vizes akváriumba oltsuk le a világítást és a kislámpánkkal csaljuk megint egy sarokba a lárvákat. 15 perc után egy távolabbi pontról szívjunk le 1 liter vizet
és ebbe a vízbe keverjünk el 33g sót. Ha elkeveredett egy kanállal lassan kevergetve a lárvás vizet öntsük vissza azt.
Ezzel rendben is volnánk.
Innentől mehet a világítás és a levegőztetés folyamatosan és a fűtő tartsa 25 fok környékén a vizet.
A levegőztetés fölött csepegtessünk 20 csepp Liquizell-t a vízbe.
Az első 12 napban minden 2. nap tervezek 10% vízcserét. Erre beszereztem egy 5l-es befőttes üveget. Kimostam, kiforráztam.
Öntöttem bele 3l vizet és 99g sót, majd elkevertem azt egy régi nyugdíjazott akvárium szivattyú segítségével. :)
Mikor teljesen elkeveredett, föltettem pihenni a szekrény tetejére.

1.nap 2010.12.18.
Este egy decis üvegfiolába tettem az akvárium vizéből és öntöttem bele 20 csepp Liquizell-t. Összeráztam és a levegőztetés fölött lassan a vízbe öntöttem. Azért érdemes hígítani, mert ha rögtön a vízbe csöpögtetem, akkor hajlamos a más
fajsúlya miatt azonnal az aljára vándorolni és véleményem szerint nagy része leülepszik az aljára, ahelyett hogy elterülne vízben és elérhető lenne a lárvák számára. Hígítva sokkal jobban keveredik.

2.nap 2010.12.19.
Elővetem a korábban 5l-es üvegben bekészített 3liter sós vizet és és beledobtam egy fűtőt meg egy hőmérőt és 25 fokra melegítettem. Ez másnál nem hiszem, hogy gond lenne, de nálunk elég egyenetlen a fűtés a házban. Biztos ami biztos, nem zúdítok hideg vizet a lárvák nyakába. Aztán jól fölkavartam egy kanállal és belecseppentettem 20 csepp Liquizell-t.
A nevelő akváriumból viszont valahogy le kell szedni 3 liter vizet anélkül, hogy a parányi lárvákat is leszívnánk. Erre azt találtam ki, hogy egy 2 méteres levegőcsőre dugtam egy porlasztókövet és ezen keresztül szívtam le a 3 liter vizet.
Elég lassan jön ahhoz, hogy a lárvákat ne szívja be, na meg nem is férnek át a porlasztókő szemcséin. Amikor pedig nincs szükség rá egyszerűen a követ felhúzom annyira, hogy ne érjen a vízbe és kész.
Kép
Aztán a 3liter friss vizet zutty bele a nevelő medencébe és kész. Nem kell óvatoskodni. 3liter friss sós víz bekészítés ilyenkor ne felejtsük el !!!

3.nap 2010.12.20.
Kicsit ma mintha zöldebb lenne a víz a Liquizell-től mint kellene, ezért ma este csak 10csepp a szokásos módon.

4.nap 2010.12.21.
3l vízcsere a 2. nap szerint 20csepp Liquizell-el.

5.nap 2010.12.22.
20 csepp Liuizell. Határozottan állíthatom, hogy nőttek, mert már nem gúvad ki a szemem, mire vagy 30-at összeszámolok vaktában. Pusztulást nem igen tapasztalok. Az aljzaton valami zöldes moszat ülepszik. A vízcserékkor jó nagy zavarodást okoz a vízben, de 1-2 óra ülepedés után minden a régi. Időközben egy meglévő 37 literes akváriumomat átbarkácsoltam a következő petés anyának, illetve az Amano növendékeknek 7 / 30liter arányban. (ha sikerül fölnevelni annyira)
Üzembe helyeztem. Íme.
Kép
A kép szerintem nem szorul további magyarázatra.

6.nap 2010.12.23.
Este 3l vízcsere, 20 csepp Liquizell. Itt említeném meg, hogy aki teheti reggel-este etessen 10-10 cseppel. nekem erre van időm.
Készítettem egy képet is. nem túl jó de azért a semmitől jobb.
Kép

Folytatása következik... (ma 7. naposak)
Killer81
Hinomaru
 
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2010.12.19. 19:09

Re: Killer81: Amano garnéla howto

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2010.12.24. 13:10

Köszönjük ezt a részletes leírást, remélem sikerül felnevelni a kicsiket!
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1483
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest

Amano garnéla howto

HozzászólásSzerző: Killer81 » 2010.12.25. 20:39

7.nap 2010.12.24.
Ha nem piszkáltam őket. Kissé már zavaros volt a víz, de estére letisztult. nem etettem.

8.nap 2010.12.25.
Reggelre annyira tiszta volt a víz, hogy kénytelen voltam 10 csepp Liquizell-t hozzáadni.
Este 10% vízcsere. Hozzá 20csepp Liquizell és a Solstar keverékemből 5 csepp. (még csak tesztelés alatt)
Úgy nézem a Liquizell holnap elfogy. Hétfőn hozza a futár ha igaz az újat. Egyenlőre nem akarok a Solstar alga oldatomra támaszkodni.
Az akvárium fedelén algás kicsapódások. Az alján lassan fél milliméter vékony összefüggő zöldes mulm szerű anyag.
Nem örülök neki. Le kellene szívni csak a lárvák túl kicsik. Veszélyes lenne.
Az orrom megütött az akvárium fedelét felnyitva egy furcsa pocsolya szag, amit megmondom őszintén nem tetszik.
A lárvák jó elvannak. Látszólag nem zavarja őket semmi. Szeretnek az akvárium levegőztetőjének ellentétes oldalán ejtőzni.
Gondolom mivel itt van a legtöbb fény.
Killer81
Hinomaru
 
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2010.12.19. 19:09

Re: Killer81: Amano garnéla howto

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2010.12.25. 20:48

Ha minden igaz, akkor a lárvák a fényre odagyűlnek, tehát ha megvilágítod mondjuk az akvárium jobb felső sarkát, akkor megpróbálhatod leszívni a bal alsó sarokból a mulmot.
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1483
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest

Amano garnéla howto

HozzászólásSzerző: Killer81 » 2010.12.26. 14:22

Igen. Erre gondoltam én is. Fényre csalni és a túl oldalt leszívni egy vékony merev csővel. A sós víznek elvileg nem is lehet ilyen szaga.
Arra tippelek, hogy a kipárolgó és fedelén kicsapódó, folyamatosan gyöngyöző édes víz, ami magával együtt fölhordott némi algafolyadékot is, az szaglik.
A külföldi leírásokban olyanokról írnak, hogy már olykor alig látni olyan zavaros a víz és átláthatatlan az üveg.
A 45 napos átlagos lefolyási időt figyelembe véve, még nem is állok olyan rosszul.
Killer81
Hinomaru
 
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2010.12.19. 19:09

Amano garnéla howto

HozzászólásSzerző: Killer81 » 2010.12.27. 17:02

9.nap 2010.12.26.
Ma reggel kaptak 5 csepp Liquizell-t, de teljesen el is fogyott, így 25 csepp saját készítésű Solstar algatablettából (emberi fogyasztásra) készült folyadékot kaptak.
A későbbiekben az egyszerűség kedvéért "Solstar oldat"-nak fogom hívni. ;)
Este volt egy nagyobb csoportosulás az akvárium szélénél, amit újabb 5 csepp Solstar-al jutalmaztam.

10.nap 2010.12.27.
Meghozta a futár a Liquizell-t és a Mikrozell-t.
Reggel megcsíptem a kicsiket egy rövid videó erejéig.
http://www.youtube.com/watch?v=Vb-1Pga3UpY&feature=player_embedded
Valahogy a játékba került 2-3db artémia is. :)
Jó egészséget kívánok nekik.
Este 10% vízcsere a szokott módszerrel. A friss vízhez 10csepp Liquizell és 15csepp Solstar.
Killer81
Hinomaru
 
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2010.12.19. 19:09

Re: Killer81: Amano garnéla howto

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2010.12.27. 17:39

Azért az szerintem elég biztató, hogy a 10. napig is minden rendben van. Látható, hogy növekednek a kis lárvák?
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1483
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest

Amano garnéla howto

HozzászólásSzerző: Killer81 » 2010.12.27. 18:24

Igazság szerint, mivel nap mint nap látom a csapatot, nehéz érdemben nyilatkozni.
Mármint, hogy mennyit nőttek...
Első pár nap erősen kellett figyelni, hogy kiszúrjam őket a tiszta vízben.
Most kissé zöldebb, zavarosabb vízben 2 méterről összeszámolom, amelyik elöl flangál.
Killer81
Hinomaru
 
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2010.12.19. 19:09

Amano garnéla howto

HozzászólásSzerző: Killer81 » 2010.12.27. 22:49

Egy megfigyelés.
A mai vízcsere után megkavarodott az eddig jellemző bal elülső csoportosulás.
Ezúttal viszont nem gyűltek vissza ugyanoda pár órára rá.
Szétszórva táplálkoznak. Annyira kényszeresen nem vonza már őket a fény, mint eddig.
Killer81
Hinomaru
 
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2010.12.19. 19:09

Re: Killer81: Amano garnéla howto

HozzászólásSzerző: Killer81 » 2010.12.28. 18:00

11.nap 2010.12.28.
Reggel 5 csepp Liquizell és 8 csepp Solstar oldat kaptak.
Este megismételtem ugyanezt. Picit töprengve ezen az algafolyadék dolgon kizártnak tartom, hogy mindet elfogyasztanák a lárvák és
azért tisztul ki a víz. Sokkal valószínűbb, hogy leülepszik és valamilyen szinten letapad, ahonnan pedig még a lárvák
képtelenek fölenni fejlődésük ilyen primitív fokán. Ezért kell pótolni folyton ezt a zöldes algaködöt.
Ennek kitaláltam egy hatékonyabb módját.
Egy 20ml-es fecskendőbe szívok a lárvák vízből és ehhez cseppentem az algafolyadékot, majd összerázva egy tűt teszek rá és
szétpermetezem az akvárium vízének felszínén. A keveredés sokkal hatékonyabb, mint a korábbi fiolás módszeremmel.
Kép
Ma reggel valamelyest ismét a sarokba gyűltek, de délutánra újra szétszéledtek.
Ezt kihasználva gyorsan számoltam egyet felületesen. 80db biztosan megvan, de ez csak az előtérben látottak alapján mondom.
Láttam párat az aljzathoz és ez elülső-alsó élnek érve, mint akik nincsenek túl jól.
Egyenlőre nem könyvelem el negatív dologként, hisz elvileg több átalakuláson mennek át, amely valószínű vedléssel is jár.
Ez úszva érdekes lenne a garnélákkal kapcsolatban szerzett tapasztalataim alapján.
Elkezdtem egy Excel táblába gyűjteni, különböző tenyésztési útmutatók etetés/adagolás útmutatóit 1-45. napig.
Megemlítve benne a jellegzetes átalakulási lépcsőket is.
Killer81
Hinomaru
 
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2010.12.19. 19:09

Következő

Vissza: Caridina

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 5 vendég