DIY olcsó akasztós szűrés nano akváriumokhoz kb. 30 literig

Tippek, ötletek a házi készítésű felszerelésekhez, eszközök

DIY olcsó akasztós szűrés nano akváriumokhoz kb. 30 literig

HozzászólásSzerző: Killer81 » 2011.08.15. 07:59

Sziasztok !

Rég jártam erre, de ez idő alatt sem voltam teljesen tétlen.
Mint garnélás fórum látogatók, ennek Ti is hasznát vehetitek.
Ezt a szűrőt jelenleg is sikerrel használom 30 literhez.

A szűrés biológiájáról és kémiájáról csekély ismeretekkel rendelkezem.
Elmondható ugyan ez az áramlás sebesség szűrőst elő idéző, segítő képességéről is.
Az is lehet, hogy csinált már más is ilyet. Még nem találkoztam vele.

A koncepció egy klasszikus akasztós szűrő megépítése volt lehetőleg elektromos motor nélkül, légpumpa meghajtással. Bizonyos szempontból inkább hajaz egy oldalpolcos szűrő akváriumra, mégis célszerűségi okokból vagy azonos magasságúra készítjük mint az akváriumunk vagy egy magasságba emeljük vele. Én az egy magasságba emelést az akvárium hátlapjára akasztásával oldottam meg.

Régóta töprengek a megoldásán. Szerettem volna rögtön működőt és egyben esztétikust alkotni. Rájöttem, hogy ez nem igazán fog összejönni, így kezdésnek egy kissé csúnyácska, de működő darab készül el.

A működési elvet ezzel a rajzzal szeretném bemutatni.
A rutinosabbak biztosan értik majd.

Kép

Tehát a szűrő az akvárium üvegének szélére van akasztva a hátoldalon 2 ponton.
Ennek legfőbb oka a vízszintek biztonságos beigazítása.
A jobb oldali a „szívó” cső mely valójában nem szív, hanem a szűrő és az akvárium közötti vízszintet egyenlíti ki, tehát ha a szűrőből fogy a víz, akkor ezen a csövön át pótlódik.
A tetejére fúrt lyukba ragasztott kis csappal illetve csővel lehet légteleníteni.
A szűrőház mérete 20cm széles, 12cm magas és 6cm mély. Űrtartalma durván 1.5 liter.
Azért ilyen kicsi, mert egyenlőre a teszteléshez elég ekkora is, na meg eredetileg 50 liternél nagyobb aksit nem is szűrnék evvel a megoldással.
6 cellára oszlik a szűrő. Ebből a 4 középső a hasznos tér és a legnagyobb is ez a négy.
Jobbról az első a beömlő. Ide érkezik az akváriumból a víz. Mikor elérte az akvárium vízszintjét akkor felül átömlik a kettes rekeszbe, ahol a durva szennyeződés darabok hivatottak fönnakadni. Ide elég lehet egy lazán elhelyezett krumplis zsák is.
Ebből a cellából alul átáramlik a víz a harmadik majd a negyedik cellába.
Ezekben helyezhetőek el a kémiai illetve biológia szűrőanyagok ízlés szerint.
A 4 cella aljából beáramlik a víz az ötödikbe, ahol egy kihúzható, viszonylag finom szerkezetű szivacs várja, majd ezen keresztül haladva a visszaömlő 6 cella marad.
A 6. cellában egy pipaszűrő cső egy állítható könyökkel üríti kifelé a cellát vissza az akváriumba buborékos módszerrel. Ebben természetesen egy csappal ellátott levegőcső segít, kompresszor támogatásával.
Az egész felülről nyitott, de egy szépen szabott tetővel lefedhető.
Leginkább tető nélküli vagy üveg tetővel rendelkező akváriumoknál használható, ahogyan az akasztós szűrők általában.
A visszaömlő ágat kifordítottam egy mércés kancsóba és közepes buborékoztatással lemértem, hogy mennyi vizet mozgat át a szűrő jelenleg.
2 perc 10 másodperc alatt hozott ki fél liter vizet.
Az azt jelenti, hogy 260 másodperc kell neki 1 liter víz átmozgatásához.
Azt elosztva 3600-ban kiderül, hogy 1 óra alatt 13 liter.
Ez elég csekély bár plusz buborékos csövekkel duplázható és triplázható a mennyiség.
A szívó hatás alap esetben nagyon gyenge.
Szerintem még így a mulmnak is csak az apraját viszi be a szűrőbe.
Hogy ez jó vagy nem jó azt nem tudom.
Úgy hiszem hogy 25 literig egy növényes nano –val már talán így s megbirkózna.
Az hiszem a nitrifikáló baktériumok szempontjából ez a gyenge áramlat még előnyös is.

Vegyétek figyelembe, hogy a működő képességet teszteltem és nem a szépségére mentem rá. Abból csináltam, ami kéznél volt. Lehet ezt esztétikusabbra is.

Hibalehetőség lényegébe 2 van. Az egyik, hogy eldugul valahol a szűrés egy idő után, így
elakad a víz utánpótlás. Ezt gyorsan észrevehető, mert egy viszonylag hangos szörcsögő kotyogó régi kávéfőző hangot hallat a ketyere. :)
Kis takarítás és mehet is tovább.
A másik lehetőség, hogy az akvárium vizet 1 centinél többet apad, tehát elpárolog.
Ha nem töltjük utána akkor egyre nehezebb dolga lesz abubis csőnek, mert nagyobbat kell emelnie. Ettől csökken a teljesítménye és egyre hangosabban szörcsög majd.

Üzembe helyezéskor felakasztjuk a szűrőt az akvárium hátoldalára a felső üveggel egy magasságban. Feltöltjük az akvárium vizét 1 cm-re a tetejéig, majd a külső szűrőét is lehetőleg ugyaneddig. A szívó ágon megnyitjuk a kis légtelenítő csapot és kiszívjuk a levegőt a csőből, majd elzárjuk újra a csapot.
Megnyitjuk a levegőz a nyomó ágra és beállítjuk a kívánt légmennyiséget.

Takarításnál elzárjuk a levegő csapot és kinyitjuk a légtelenítőt.
Kihúzzuk a szívó és a nyomó ágat is majd leakasztjuk a szűrőházat és kitisztítjuk, annak függvényében, hogy mennyire szennyeződött el. Adott esetben lehet hogy elég csak a szivacs részt kimosni az 5. cellában.

Tehát itt vannak a képek még szűrőtöltet nélkül persze.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

A szívócsövet nem tapasztottam az üveghez. A teszt szempontjából lényegtelen volt, mert megállt ott, ahol kellett neki.

Kép

Közben kezem ügyébe került egy kis medence.
Kiváló lesz tartós tesztre. Bocs a rossz képminőségért, de mobillal vettem a videót.

Kép

A szűrő már egy hete körül fut. Dugulás nincsen. A vízből kiszedte a szálló szennyeződéseket. Hatásfokában kiváltotta a 2 pipaszűrőt.
Jelenleg lávakő és durva szivacs szűrőtöltettel megy.
Killer81
Hinomaru
 
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2010.12.19. 19:09

Re: DIY olcsó akasztós szűrés nano akváriumokhoz kb. 30 literig

HozzászólásSzerző: Killer81 » 2011.08.15. 08:03

Talán annyit felejtettem még le, hogy az akvárium háta mögé akasztjátok és közé tesztek egy lapot vagy bármilyen háttérnek alkalmas felületet, akkor a szűrőből csak a szívó és nyomó cső látszik. A garnélákat és apró halakat nem szedi össze. Olyan kicsi az áramlási sebesség a csőben, hogy még a napos kis garnélák is el tudnak úszni, ha a szívócső közelében legelésznek. A visszaemelő csőben létrejövő oxigén beoldás ezt a túlnépesedett RC állományt is kiszolgálja friss levegővel.
Killer81
Hinomaru
 
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2010.12.19. 19:09

Re: DIY olcsó akasztós szűrés nano akváriumokhoz kb. 30 literig

HozzászólásSzerző: myk74 » 2011.08.15. 08:35

Köszi hogy megosztottad velünk eme elmés szűrő leírását!Ismételten tanubizonyságot tettél profi barkácstudományodról!Nekem nagyon tetszik,várjuk majd a következő DIY leírást is!Örömmel olvasom írásaid,mert mindíg tanul az ember belőle valamit! :lol:
ÖRÖK HAJTÁS,ÖRÖK ÉLET!
myk74
Panda
 
Hozzászólások: 445
Csatlakozott: 2011.01.23. 15:10
Tartózkodási hely: Nyíregyháza

Re: DIY olcsó akasztós szűrés nano akváriumokhoz kb. 30 literig

HozzászólásSzerző: Killer81 » 2011.08.15. 09:02

Hát erre nem kell sokat várnod mert pont írom a másikat is. ;)
Killer81
Hinomaru
 
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2010.12.19. 19:09

Re: DIY olcsó akasztós szűrés nano akváriumokhoz kb. 30 literig

HozzászólásSzerző: myk74 » 2011.08.15. 10:53

Killer81 írta:Hát erre nem kell sokat várnod mert pont írom a másikat is. ;)

Na most már azért irigyellek a szabadidődért! :D
Megyek olvasom! :mrgreen:
ÖRÖK HAJTÁS,ÖRÖK ÉLET!
myk74
Panda
 
Hozzászólások: 445
Csatlakozott: 2011.01.23. 15:10
Tartózkodási hely: Nyíregyháza


Vissza: D.I.Y - Csináld magad

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 6 vendég

cron