Sziasztok !
Ismét átemelek egy akvarista.hu -ra készült blogomat, hátha nem láttátok ott.
Mivel garnélás területen vagyunk, így kisebb akváriumokhoz pont kapóra jöhet nektek is.
Az algaevőim ismét kitettek magukért.
Már már futószalagon gyártják az ivadékaikat.
Sok generációt hagytam már, hogy az enyészet részévé váljanak, de legutóbb nagyobb figyelmet fordítva az anci ivadékok "érettségi" szintjére, sikerült még elúszás előtt elválasztanom őket a gondos apukától.
Sikerült elővadásznom egy kis 25 literes aksit az apróságoknak.
Eddig egy elhúzhatós üveg teteje volt, de párom mióta elmosta, már nincs.
Túl sok fény sajnos nem éri őket és a vizük is rettentően gyorsan párolog.
Pár száz forintból csináltathatnék egy üveg tetőt, de barkács kedvem határtalan és miért ne lehetne egy kis akváriumra is rendes világítással rendelkező praktikus fedelet készíteni. Anyag nem sok kell hozzá.
Talán a világítás egyedül, ami költséggel bír.
A többi lim-lom adott hozzá.
Ma reggel kezdtem neki és egész jól haladok.
Azért minden eszköz nem állt rendelkezésemre a teljes elkészítéshez, ezért részleteiben írom le az elkészítés menetét.
Ezúttal a váz elkészítését írom le.
Amire szükségünk lesz:
-műanyag lap (vagy más ami a célnak megfelel)
-léccsíkok
-nagyobb fajta tűzőgéphez való kapcsok
-kalapács, fűrész, tapéta vágó, fúrógép, vonalzó, olló, vékony alkesz filc
-szilikon alapú ragasztó (amiben nincs adalék penészgátló, stb.)
-némi áttetsző fólia
-igény szerint festék vagy öntapadós vízálló fólia
-a világításhoz trafó, foglalat, kompakt fénycső, kábelek
(most ennyi jut eszembe)
Ne haragudjatok, de minden mozzanatot nem tudok képpel illusztrálni. Feltételezem azt, hogy akinek van ehhez kézügyessége, az tudja értelmezni majd a leírást is.
Apropó, műanyag lap... Egy akvarista kollégának sikerült megnevezni, amit elvileg én használok sok mindenre, már egy jó ideje. Habkarton.
Nem vagyok benne biztos, hogy ez az, de én régi műanyag táblákat faragok szét erre a célra. Annó vizuál táblák voltak. Fehérek, 3mm vastagok és pihe könnyűek.
Vízállóak ezért nem deformálódnak és szívják meg magukat. Elég erősek.
Ráadásul tapéta vágóval könnyen darabolhatóak.
Ha a habkarton tudja ugyan ezeket, akkor a habkarton is jó.
Először is mérjük le az akváriumunk alap területét.
Nekem ez 420x270mm.
Én 80mm magas tetőt akarok, mert ebben pont el fog férni minden.
Tehát először is az anyagvastagságot és egy kis ráhagyást figyelembe véve (hogy ne kelljen erőből rányomni a tetőt, hanem könnyen rá lehessen tenni) kivágom a tetejét.
Tehát:
420mm+3mm(ráhagyás)
sorozva
270mm+3mm(ráhagyás)
Aztán kivágom a tető két oldalát:
270mm+3mm(ráhagyás)+6mm(2 x anyagvastagság) =
279mm szorozva
80mm(magasság)
Ebből kell 2db és mindkettő alján meghúzok 20mm magas vonalat. Ez azért kell, hogy ehhez igazítsam majd a merevítő léceket, így a tető ennyire tud majd csak az akvárium tetejére csúszni.
Ez után vágjuk ki a fedél elejét és hátulját is:
420mm+3mm(ráhagyás)+6mm(2 x anyagvastagság) =
429mm szorozva
80mm(magasság)
Ebből is kell 2db.
Az oldalak széleit szabjuk úgy össze, hogy az anyagvastagság függvényében illeszkedjenek egymásba. Én így oldottam meg.
(Ez egy elvi rajz az általam használt illesztésről.)
Most hogy kivágtam a fedlapokat vágok rá egy nyílást az etetéshez, takarításhoz stb.
A vágás a tetőt és az előlapot érinti.
Próbáljuk szépen vágni, mert a kivágott részt is föl kell használjuk majd a nyitható tető ajtajának.
Az ábrán a fekete vonal mutatja a kivágás elvi elhelyezését. Azért ilyen szép színes, mert szerda van.
Tehát itt vannak az elemek kivágva:
Fölülről lefelé haladva: tető, előlap, hátlap, 2 oldal
Ezt követően kevés szilikon ragasztóval és a kapcsokkal ráillesztettem 4db 56mm magas léccsíkot, ami az előre behúzott 20mm-es vonalig ér:
Ezt követően rászegeltem az előlapot és a hátlapot is a már meglévőkhöz illetve a felnyitható részt is összeszegeltem egy léccsíkkal:
Ezek után a helyére ragasztottam és kapcsoztam a tető merevítő léceit is:
Végül "rászegeltem" az elő, hát és oldal lapokra is a merevítő csíkokat, pontosan a 20mm-re húzott vonalak széléhez illesztve:
A kapcsok kívülről egyenlőre elég bizarr látványt nyújtanak, de végig "okosan kopácsolva" elég mélyre süllyednek a műanyagban ahhoz, hogy a festés vagy tapétázás után, ne legyenek feltűnőek.
Mivel az akvárium tető burkolata elkészült, kezdetét veheti a fa részek vízhatlanítása és a világítás beszerelése, páramentesítése.
Alapvető probléma lehet, ha az illesztésekhez és az összeszerelésekhez használt faanyagok beszívják a vizet, dagadnak, vetemednek, penészednek, poshadnak. Erre egy pofon egyszerű megoldás van.
Egyszerűen néhány vékony műanyag lapka segítségével kenjünk FBS szilikon ragasztót a fa felületekre, mintha glettelnénk vele a fát. Ez egyfajta víztaszító, mérsékelten hőálló, gumi szerű védő bevonatot képez a fán. Korábban már használtam ezt a megoldást és a garnélás akváriumomban 2 éve kifogástalan védő réteget képez az OSB lap belső oldalán.
Nem tragédia, ha nem sikerül gyönyörűen szépre a glettelés, mert ez végül úgysem látszik.
Ezen kívül a világítást el kell választani a vízfelülettől.
Ehhez szükségünk van egy méretre vágott erős fóliára és egy térelválasztó elemre, amely a fólia egyik végét tartja majd és elválasztja a világítást a vízfelülettől.
Némi méricskéléssel fölrajzoljuk a habkartonra, majd méretre szabjuk és a fólia egyik széléhez szögeljük egy léccsík mentén.
A fólia széleit pedig a fa perem széleihez ragasztjuk.
A térelválasztó széleit is rögzítsük, de semmiképp ne a fedél tetejéhez, mert akkor azt később már nem tudjuk leszedni a világítás szerelése végett.
Beszereztem a világításhoz is az alkatrészeket.
- 9 W-os kompakt fénycső (Osram Dulux S) 640Ft
- előtét a fénycsőhöz 1080Ft
- foglalat a fénycsőhöz 180Ft
- egy kapcsoló a világítás manuális kapcsolásához
(ezt egy rossz tápegységből szereltem ki 0 Ft)
A fedélhez szögeltem egy méretre szabott fa lapot és ahhoz szögeltem és ragasztottam a fénycső foglalatát és az előtétet is.
Az előtét amit sokan trafónak ismernek a műanyag laphoz ragasztott és tűzött fába lett becsavarozva némi légréssel. Nem tanácsos közvetlenül a műanyaghoz rögzíteni, mert lead azért bizonyos hőt és eldeformálhatja a fölötte lévő műanyagot. Az alatta lévő fólia ennek a hőnek a háromszorosát is simán elviseli.
A trafó fölötti részen kiperforáltam egy rácsos részt, ahol eltávozhat a világítás teréből a keletkezett fölösleges meleg levegő. A fedél bal hátsó részén pedig kivágtam a kapcsoló nyílását és a helyére pattintottam azt.
Hátra van még a vezetékek beszerelése illetve a tapétázás.
Beszereztem 1 méter öntapadós tapétát.
Végül egy sötét barnás vöröses faerezet mintás mellett döntöttem. 500 Ft volt belőle az 1 méter.
Korábban említettem a kapcsok lekalapálásának fontosságát. A saját jó tanácsomat sem sikerült tökéletesen betartanom. A felnyitható ajtón elfelejtettem rendesen elkalapálni. Ez meg is látszik, mert minden kapocs fölött egy kis dudor maradt a tapétán. Na mindegy végül is ez már így marad.
A tapéta sem sikeredett nagyon "ragaszkodó" fajtára.
Azért elkövettem mindent a siker érdekében.
Egy fontos dolgot még elfelejtettem leírni.
Történetesen azt, hogy vágni kell a tető hátuljába egy rést, amelyen keresztül legalább 3 vezeték kivezethető az akváriumból anélkül, hogy egy batár nagy lyukat kellene ütni a hátoldalon és, hogy a kábelek az üveg éles és a tető pereme közé ékelődne.
Elmagyarázni nem tudom, ezért remélem a képek támpontot nyújtanak majd.
Lényegében 45 fokban kell befűrészelni egy fél centis rést a hátlapba anélkül, hogy bevágnánk teljesen a fóliába vagy átvágnánk teljesen a merevítő fát.
Ezt követően letapétáztam, csak addig kipattintottam a hátoldali kapcsolót.
Nektek még nem késő bekalapálni az összes kapcsot a műanyag szintje alá, hogy egyáltalán de dudorodjanak ki a felületből.
A virító fehér éleket egyszerűen színezzétek le barna vagy fekete alkoholos filccel. Ez a képen még nem történt meg.
Végül elkészítettem a világítás kábelezését.
FIGYELEM !!!
Akinek nincsenek a további veszélyes árammal kapcsolatos bekötési, érintésvédelmi tapasztalatai az hozzá se nyúljon a bekötéshez. Nézz az ismerőseid, barátaid közt egy rutinos szakit, aki 5 perc alatt megoldja helyetted. Ne ezen múljon az életed.
Ezt sorosan kell összekötni, tehát 230V-os kábel egyik érintkezőjét a kapcsoló egyik csúszkájára, a kapcsoló másik csúszkájáról egy szálat a foglalat egyik pólusába. A foglalat másik pólusát a trafó egyik pólusába. A trafó másik pólusát pedig a 230V-os kábel szabad szálába.
Földelés jelen esetben nem megoldható.
És végül a "kész" tető a kis ancis neveldén.
Ezen az utolsó képen látszik leginkább, hogy a felnyitható részen elfelejtettem elkalapálni rendesen a kapcsokat.
Remélem kedvet kapott valaki a barkácsoláshoz és adtam hasznos tippeket is.
Nagy akváriumhoz is elkészíthető ugyanevvel a módszerrel a tető, avval a különbséggel, hogy ahhoz 5mm-es OSB lapot ajánlok vagy táblában kapható 5mm-es műanyag lapokat és oda inkább pici szeget használjatok, aminek besüllyedős feje van, ezen kívül oda más megoldást kell alkalmazni a csövezés kivezetéséhez, amennyiben külső szűrőt használunk.
Sziasztok.