Házi készítésű ivadékhal etető élő artémiával.

Tippek, ötletek a házi készítésű felszerelésekhez, eszközök

Házi készítésű ivadékhal etető élő artémiával.

HozzászólásSzerző: Killer81 » 2011.03.28. 22:39

Sziasztok !
Én általában a legfiatalabb ivadékhalaimat, akváriumba akasztható ivadéknevelő hálóban nevelem néhány hétig, míg cseperednek valamelyest.
Szinte kizárólag frissen keltetett sórákkal.
A gond az idővel és a körülményekkel van.
Naponta 2x tudok etetni kora reggel és késő este, de akkor sem mindig.
Ráadásul az alkalmanként beszórt artémiák egyszerre és hamar a fenékre süllyednek, majd pár perc alatt kiszóródnak a nevelő háló alján.
Nagy részük kárba megy. Ráadásul az édes vízben 4-5 órán belül elpusztulnak, így a kishalak már sok hasznukat nem látják.
Annyit tudnak elfogyasztani belőlük, amennyit nagy hirtelen össze sikerül kapkodniuk.
Az ötletem lényege az, hogy egy tégelybe öntöm az artémiákat a sós vízzel együtt amely akár 2 napon át is életben tartja őket
és csak a tégely tetején lévő apró lyukon tudnak apránként kiúszni az édes vízbe.
Mivel nem egyszerre jönnek ki, így van idejük a kishalaknak összekapkodni, na meg újra megéhezniük a fogyasztásukhoz.
Ráadásul a kishalak nagyon hamar rájönnek, hogyan működik a dolog.
Kell hozzá:
-2db 8-10ml-es fecskendő és a lehető legvastagabb tű
-pillanat ragasztó
-1db 20 forintos.
(esetleg egy hosszú csipesz)
Az etetőt az egyik fecskendőből készítjük, a másikat pedig az artémiák betöltésére és az etető kimosására használhatjuk.
Az összeállítás nagyon egyszerű. Nem is magyarázom. A képek magukért beszélnek.

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Ez csak egy tesztmedence. Az anci fiatalokat ne nézzétek, mert nem nekik van betéve hanem egy pici szárnyaszegett porcelán sügérnek, akit félholtra vertek a nagy marha testvérei.
Ő éppen nem látszik a videón, mert csak a kiúszás megörökítésére koncentráltam, de első alkalommal rájött mi a dolog értelme.

És végül itt a videó üzem közben: http://www.youtube.com/watch?v=b-DTJ6Gm2zM

A másik fecskendővel felszívjuk az artémiás sós vizet és színültig töltjük vele az etetőt a fölső résen át.
A lényeg hogy ne maradjon a kivezető nyílást elzáró buborék.
Aztán egyszerűen finoman a pénzérmével lefelé ejtsük a vízbe a kishalak mellé. A súlyeloszlás miatt 10-ből 10x talpra esik és föl sem tud borulni.
Ha látjuk hogy kiürült vegyük ki egy csipesszel, egy fecskendőnyi friss vízzel öblítsük ki és tölthetjük föl újra.
Mivel a fény általában a világítás miatt fölülről éri az etetőt, így az artémiák arra igyekeznek és előbb utóbb 99%-uk kijut a tégelyből.
A sós víz az édesvíznél nehezebb fajsúlya miatt pedig nem szivárog ki ha talpon áll, így nem terheli a vizet.
Kipróbálva, működik.
Killer81
Hinomaru
 
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2010.12.19. 19:09

Re: Házi készítésű ivadékhal etető élő artémiával.

HozzászólásSzerző: myk74 » 2011.03.28. 22:46

Ez fantasztikus!Grat! :D
Kicsit irigylem az ilyen kreatív elmével megáldott embereket!Én egyszerübb síkon élek :D :mrgreen:
ÖRÖK HAJTÁS,ÖRÖK ÉLET!
myk74
Panda
 
Hozzászólások: 445
Csatlakozott: 2011.01.23. 15:10
Tartózkodási hely: Nyíregyháza

Re: Házi készítésű ivadékhal etető élő artémiával.

HozzászólásSzerző: xman » 2011.03.28. 23:08

Nagyon tetszetős szerkezet!
Köszönjük!
A zene se rossz ;)

Norbi
xman
Panda
 
Hozzászólások: 429
Csatlakozott: 2010.08.15. 11:06
Tartózkodási hely: Budapest XII.

Re: Házi készítésű ivadékhal etető élő artémiával.

HozzászólásSzerző: Killer81 » 2011.03.29. 08:37

Köszönöm.
Könnyen és olcsón kivitelezhető, ráadásul működik is. ;)
Killer81
Hinomaru
 
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2010.12.19. 19:09

Re: Házi készítésű ivadékhal etető élő artémiával.

HozzászólásSzerző: dobti » 2011.03.31. 19:45

Gratula! Nagyon ötletes! ;)
Remélem előrukkolsz még pár hasonlóan hasznos dologgal. :)
"the grand nature in a glass"
Avatar
dobti
Mosura
 
Hozzászólások: 200
Csatlakozott: 2010.10.10. 22:45
Tartózkodási hely: Hódmezővásárhely

Re: Házi készítésű ivadékhal etető élő artémiával.

HozzászólásSzerző: Killer81 » 2011.04.01. 07:55

Igazság szerint van még egy frissen keltetett artémia kiválogatására szolgáló eszközöm, ami mellesleg passzív sórák keltető is egyben, de arra nem hiszem, hogy kíváncsiak vagytok. :)
Ha mégis, akkor szívesen kirakom a DIY szeksönbe.
Killer81
Hinomaru
 
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2010.12.19. 19:09

Re: Házi készítésű ivadékhal etető élő artémiával.

HozzászólásSzerző: brutalmonk » 2011.04.01. 08:19

jöhet! én mindig szívok vele... :]
pukk
Kép
Avatar
brutalmonk
Panda
 
Hozzászólások: 360
Csatlakozott: 2010.09.08. 15:44

Re: Házi készítésű ivadékhal etető élő artémiával.

HozzászólásSzerző: dzsega » 2011.04.23. 12:15

Állati!
Nagyon jó és ötletes! Gratula!
Kicsi aggódtam a sós víz miatt, nem tudtam, hogy nehezebb mint az édesvíz...
Igényesebb kivitellel még sorozatgyártásba is mehetne...
dzsega
Hinomaru
 
Hozzászólások: 104
Csatlakozott: 2010.08.19. 12:08
Tartózkodási hely: Pécs

Re: Házi készítésű ivadékhal etető élő artémiával.

HozzászólásSzerző: Garneland » 2012.07.29. 16:15

Sziasztok.

Szerintetek nem gond, ha ez az érme bent van az akváriumban hosszabb ideig rendszeresen?
Van valakinek rossz tapasztalata ilyesmivel kapcsolatban? Esetleg a 20forintos olyan anyagból van ami biztonságos?
"Be the change you want to see in the world."
Avatar
Garneland
Panda
 
Hozzászólások: 476
Csatlakozott: 2012.01.23. 00:51
Tartózkodási hely: akvarista.hu - Garneland, facebook.com - Garneland Akvarisztika

Re: Házi készítésű ivadékhal etető élő artémiával.

HozzászólásSzerző: LGA » 2012.08.01. 07:39

Egyszerunick írta:Sziasztok.

Szerintetek nem gond, ha ez az érme bent van az akváriumban hosszabb ideig rendszeresen?
Van valakinek rossz tapasztalata ilyesmivel kapcsolatban? Esetleg a 20forintos olyan anyagból van ami biztonságos?

75% réz... izlés kérdése.
LGA
Mosura
 
Hozzászólások: 199
Csatlakozott: 2011.06.05. 13:55

Következő

Vissza: D.I.Y - Csináld magad

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég