Új fotóverseny a blogon

Események az akvarisztika világában

Új fotóverseny a blogon

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2012.03.19. 12:43

Beköszöntött a tavasz, ami azt is jelenti, hogy ismét egy kis játékra hívlak Titeket, mégpedig a garnélás fotóversenyre. Ezúttal azonban a “hagyományoktól” szeretnénk eltérni, és egy kicsit más alapokra helyezni a versenyt. Ez alkalommal nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni a garnélákra, pontosabban a szép garnélákra, hogy ezzel is kiemeljük, erősítsük a minőségi garnélatartást.

Kép

A mostani játék során nem közönségszavazat lesz, hanem egy 3 tagból áll zsűri fogja megítélni, pontozni a képeket és kiválasztani a legszebb garnélát. A pontozás során a következő szempontokat fogjuk figyelembe venni:

szín: Mennyire erős és telt a garnéla színe, milyen mértékben fedi az egész testét (pl. lábak, farok is színesek-e). Előnyben kell részesíteni azokat a garnélákat amelyeknél a szín intenzívebb, egyöntetűbb. Legyen minél egységesebb színű az adott garnéla. A piros szín legyen valóban piros, a fehér valóban fehér ne sárgás, a fekete valóban fekete, ne pedig barnás, az ilyen “elmosódott” színek hátrányt jelentenek.

mintázat: Mennyire szabályos a garnéla mintázata. Abban az esetben, amikor nem beszélhetünk mintázatról, az kerül számításba, hogy mennyire “foltos” a garnéla vagy mennyire nem.

fénykép minősége: Alapvetően a lényeg, hogy mennyire éles a kép, milyen részletesen lehet látni rajta a garnélát, de persze minden egyéb dolgot is számításba kerül – pl más garnéla is van a képen, belógó növényzet, nem megfelelő szögben áll a garnéla stb…

A beérkezett nevezések függvényében fogjuk eldönteni, hogy lesznek-e külön kategóriák (maximum 2 kategória – Neocaridina és nem Neocaridina lesz), vagy minden egyes garnéla együtt fog indulni. Nem titkolt célja ennek a versenynek, hogy egyfajta előzetes felmérést jelentsen arra vonatkozóan, hogy a későbbiekben érdemes lenne-e egy nem virtuális magyar garnéla versenyt megrendezni.

A legfontosabb paraméterek:

Nevezési határidő: 2012. április 15
A nevezéseket a szentgyo[kukac]...............[pont]com címre várom
1 nevező maximum 3 képet küldhet (egy garnéláról lehet küldeni 2 vagy 3 képet is, de ez esetben is a garnéla lesz pontozva)
A garnélát oldalról fényképezzétek le!
Tilos mindenféle utólagos színkorrekció! Ilyen esetben a nevező kizárásra kerül.

A nyerteseket a verseny szponzorai jelképes ajándékokkal fogják jutalmazni, melynek a részleteiről rövidesen írok.

Remélem minél többen jelentkeztek és mutatjátok meg, hogy milyen szép garnélátok van. Ne aggódjatok egy szép red cherry garnéla könnyen kaphat sokkal magasabb pontot, mint egy nem igazán szép SSS grade CRS, tényleg nem az a lényeg, hogy milyen garnélaváltozat van a képen!

Fotózási tippek:

Minél több fényt, kiegészítő világítást is használjatok a kép készítésekor, ennek segítségével élesebb képet is lehet készíteni, továbbá a garnéla színe is szebb lesz
Pár napos koplalás utáni etetéskor érdemes lefotózni a garnélát
Vízcsere után szebb színe lehet a garnéláknak
Fotóakvárium használata: Egy kis akváriumot megtölteni az eredeti vízzel, és abba áthelyezni a fotózni kívánt garnélát
Csipesszel belógatott eleséggel elő lehet csalogatni a garnélát
Mohába rejteni egy kis eleséget, így a garnélát zöld szőnyegen lehet fényképezni
Fotózzátok a garnélát egyedül, ne csapatban

Fényképezőre fel!

http://szentgyo.wordpress.com/2012/03/1 ... 12-tavasz/
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1483
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Új fotóverseny a blogon

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2012.03.29. 10:45

Bő 2 hét van hátra, remélem előkészítettétek a gépeket és készülnek a fotók:

Kép
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1483
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Új fotóverseny a blogon

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2012.04.16. 09:12

A nevezés lezárult, elkezdünk pontozni, ahgy meglesz az eredmény a blogon megjelennek az eredmények.
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1483
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Új fotóverseny a blogon

HozzászólásSzerző: Garneland » 2012.04.29. 14:08

"Be the change you want to see in the world."
Avatar
Garneland
Panda
 
Hozzászólások: 476
Csatlakozott: 2012.01.23. 00:51
Tartózkodási hely: akvarista.hu - Garneland, facebook.com - Garneland Akvarisztika

Re: Új fotóverseny a blogon

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2012.04.29. 22:05

Az eredmények kikerültek a blogra. A nevezőknek köszönjük a képeket, a helyezetteknek gratulálunk!

http://szentgyo.wordpress.com/2012/04/2 ... eredmenye/

Ma nem nem nagyon van több időm, de holnap kicsit bővebben leírom a gondolataimat a kis versenyünkről.
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1483
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Új fotóverseny a blogon

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2012.04.30. 09:22

Néhány gondolatot szeretnék hozzáfűzni a versenyhez. Először is köszönöm minden nevezőnek, hogy küldtek képet, másrészt pedig köszönöm Viktornak és Sáskának, hogy segítettek pontozni!

Nem titkolt szándékom volt ezzel a versennyel kapcsolatban, hogy mintegy felmérése legyen annak, hogy mennyire lenne létjogosultsága megrendezni egy élő garnéla bajnokságot... Azt hiszem jelenleg ez nagyon elhamarkodott lenne, úgyhogy a közeljövőben nem hiszem, hogy egy ilyen rendezvény lebonyolításába belefognék, jelenleg nem látok nagy érdeklődést iránta.

Összesen 22 garnéláról kaptunk képet, amiből 7 Amano vagy red nose volt, amelyekkel ha őszinték vagyunk olyan nagyon sokat nem lehet kezdenünk a pontozás tekintetében... Nekem és a többieknek is, nagyon hiányoztak a crystal redek, mindössze 2 crs garnélát láthattunk, cbs-t egyáltalán nem.

A nyerteseknek gratulálok, valóban szép sakura garnélákat láthattunk. Rajtuk kívül én személy szerint szeretném kiemelni Domokos Péter red cherry garnéláját, gyönyörű példány, ritkán látni ennyire szép red cherry-t, nálam nagy befutó volt.
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1483
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Új fotóverseny a blogon

HozzászólásSzerző: LGA » 2012.05.07. 18:05

Köszönjük a lehetôséget és a lebonyolítást!

;) Persze az Amanoknak külön kategória járt volna... legalábbis az enyémnek! ;)
LGA
Mosura
 
Hozzászólások: 199
Csatlakozott: 2011.06.05. 13:55

Re: Új fotóverseny a blogon

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2013.02.22. 10:19

Ismét Fotóverseny!

Jelentkezési határidő 2013. 03.17!

Kép
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1483
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Új fotóverseny a blogon

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2013.03.12. 14:13

Ne feledjétek, hogy már csak a héten küldhetitek a képeket a versenyre!

A nyertes a következő garnéla “csomagok” közül választhat egyet:

- 3xTaiwan bee panda
- 5x CRS smiley head
- 6x blue tiger
- 8x super princess bee
- 10x super tigris
- 10x full blue rili
- 10x red rili
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1483
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Új fotóverseny a blogon

HozzászólásSzerző: Roy » 2013.03.12. 20:07

Én tudnék választani. Kép kell hozzá hogy nyerjek? : ;)
Roy
Hinomaru
 
Hozzászólások: 112
Csatlakozott: 2011.01.27. 17:06

Következő

Vissza: Események

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 6 vendég

cron