Taksoft

Egy kis ki kicsoda

Taksoft

HozzászólásSzerző: taksoft » 2010.08.26. 10:20

Sziasztok!

Páran már ismerhettek más fórumokról is de akkor itt is bemutatkoznék.
Taksoft néven szereplek mindenhol (keresztnevem Balázs), jó 25 éve találkoztam elõször az akvarisztikával, 10-12 éves koromban. Azóta egy 8 éves kihagyással folyamatosan van akváriumom, tartok halakat, és próbálkozom növényekkel.

2 éve a fórumokat (akvarista) és a blogokat olvasgatva felmerült a gondolat bennem, hogy jó lenne garnélákat is tartani. Egy pici akváriumot rendeztem be nekik, és abban éldegéltek több, mint 1 évig, mikor is helyhiány miatt fel kellett számolnom az akváriumot. Sajnos vagy már a kezdeti állomány nem volt megfelelõ, vagy a tartásukkal volt gond, de szinte teljesen átlátszók maradtak a red cherryk benne.

De nem sokkal rá egy újat indíthattam, ami már inkább növényesnek indult, de kerültek bele garnélák is (red cherry - még mindig kezdõ lévén).
Ezt hamarosan teljesen átalakítom, és már inkább garnélás lesz, jobban az igényeikre szabva. Marad a red cherry, mert végre sikerült széppé nevelnem õket, és így már öröm nézegetni õket, és még mindig, folyamatosan kezdõ vagyok a garnélatartás terén. Sajnos hely- és idõhiány miatt egyelõre nincs lehetõségem még néhány akváriumot berendezni, pedig nagyon szívesen megpróbálnám a babaulti green és a yellow fire garnélák tartását is.
taksoft
Mosura
 
Hozzászólások: 200
Csatlakozott: 2010.08.24. 15:00
Tartózkodási hely: Bp. IX. ker.

Re: taksoft

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2010.08.26. 11:09

Szia,

Azért ha már 2 éve tartasz garnélákat, akkor már nem lehetsz olyan kezdő :) A red cherry garnélák színét sok tényező befolyásolja, ha ezek közül 1-2 nem az igazi, akkor könnyen elképzelhető, hogy nem lesznek túl színesek, de az is lehet, hogy sikerült hozzájutni olyan garnélákhoz, amik red cherry és a hagyományos színű heteropoda kereszteződéséből születtek.

Ahogy látom, azért kezd téged is elvarázsolni a garnélák világa, ha egyszer sikerül egy kis helyet szorítanod egy újabb akváriumnak, akkor biztos lesz ott babaulti is ;)
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1483
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Taksoft

HozzászólásSzerző: taksoft » 2010.12.10. 11:54

Kicsit bejött Szentgyo jóslata. Csak sikerült helyet szorítani még egy akváriumnak, még ha picike is, és valóban jöttek is a babaultik. Rögtön kétféle, zöld és zebra. Külön akváriumban. Hamarosan szeretnék képeket is feltenni róluk.
taksoft
Mosura
 
Hozzászólások: 200
Csatlakozott: 2010.08.24. 15:00
Tartózkodási hely: Bp. IX. ker.

Re: Taksoft

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2010.12.14. 19:36

taksoft írta:Kicsit bejött Szentgyo jóslata. Csak sikerült helyet szorítani még egy akváriumnak, még ha picike is, és valóban jöttek is a babaultik. Rögtön kétféle, zöld és zebra. Külön akváriumban. Hamarosan szeretnék képeket is feltenni róluk.



Na ugye, a jövőbe látok ;) Várjuk a képeket!
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1483
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Taksoft

HozzászólásSzerző: Killer81 » 2011.01.25. 20:24

Javaslom egyszer készíts vagy készíttess egy 3 szintes zártszelvény polcot.
Így 1 akvárium alapterületén el tudsz helyezni hármat is. :)
Az enyém csak 2 szintes, de együtt több mint 200 liter van rajta.
A rendetlenség nem a véletlen műve. Kishalakat nevelek éppen. :P
http://kepfeltoltes.hu/110125/Aksim_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Killer81
Hinomaru
 
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2010.12.19. 19:09

Re: Taksoft

HozzászólásSzerző: taksoft » 2011.01.25. 22:49

Igazából nem a hellyel van a gond, hanem az "engedéllyel". De azért már 2 garnélás megy (illetve most 3). Köszi!
taksoft
Mosura
 
Hozzászólások: 200
Csatlakozott: 2010.08.24. 15:00
Tartózkodási hely: Bp. IX. ker.

Re: Taksoft

HozzászólásSzerző: taksoft » 2011.02.21. 15:49

Úgy néz ki, hogy tartok még RC-ket is. Eddig is tudtam róluk, de nem vettem komolyan õket, most azonban kénytelen vagyok.
Az állomány elajándékozása után a selejteket (és a megmaradt kicsiket) beszórtam a sügerek közé. A mbunák azonnal felfalták õket. azonban a tanganyikások apró szájukkal csak a kisebbeket ehették meg.
Beköltöztek a kövek mögé, a berakásuk után 2 hónappal vettem észre az elsõt. Most már 5-6 példány biztos van, két óriás, 3 cm-nél is nagyobb, gyönyörû szép piros nõstény, jó néhány kisebb és pár nagyobb átlátszó is (gondolom hímek, vagy csak simán átlátszóak).

Egyáltalán nem etetem õket, nem is jönnek ki a halak közé, csak a nagy pala- és mészkõlapok mögött bújkálnak (az egyik oldalon a lapok mögé lehet jól látni). Persze a külsõ szûrõben is van legalább 1, gyári szûrõkosár van fent, a halakat nem szívja be, a garnélára meg nem terveztem ebben az akváriumban. :)
Szerintem szaporodtak is, mert néha kisebbeket is látni, de érdekes, hogy hogy maradhattak életben az aprók a planktonevõ tanganyika-tavi sügerek mellett.

Kifogni esélytelen õket, maradnak takarítószemélyzetnek a kövek mögötti részekre. Csak érdekességképpen írtam le. De így elmondhatom, hogy 191 l-es akváriumban is tartok garnélákat.
taksoft
Mosura
 
Hozzászólások: 200
Csatlakozott: 2010.08.24. 15:00
Tartózkodási hely: Bp. IX. ker.


Vissza: Bemutatkozó

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég

cron