Levinen

Egy kis ki kicsoda

Levinen

HozzászólásSzerző: Levinen » 2010.08.21. 22:47

Tisztelt Fórumozók!

Surányi Levente (37) a becsületese nevem, de a magyar akvarisztikai életben inkább Levinen néven ismernek. Az akvarisztikával általános iskolás éveimben ismerkedtem meg, akkor még az iskolákhoz szervesen tartozó szakkőr formájában. Pontosan nem emlékszem, hogy az akkori lelkesedésem hány évig tartott, de arra igen, hogy híres akvaristák tanítottak minket, vezető haltenyésztőkhöz jártunk a fortélyok elleséséért, illetve, egy-egy szép növényért (igen, már akkor imádtam a vízinövényeket), vagy halért, órákat utaztam a város másik felébe. Ezekben az években annyi mindent tanultam meg, hogy a jelen korban is nagyrészt ebből táplálkozok, túl hosszú is lenne ebbe részletesen belemenni.
Ahogy nőttem, sajnos az akkori környezetem hatására, vagy az életciklusom másságának köszönhetően, eltávolodtam ettől a szép hobbitól. Tizennyolc éves koromban az extrém sportok kezdték lekötni az összes szabadidőmet, rengeteg utazás külföldi országokba, versenyek, bulik, egy szóval mindenemet ez a világ jelentette. A mai napig is ezek a meghatározó szabadidős elfoglaltságaim (persze a másfél éves kislányom mellett :) ) és a munkám is szorosan ehhez kötődik.
2003-ban egy olyan időszak érkezett az életemben, mikor végre hódolhattam megint, az addig évről-évre visszatérő vágyamnak, az akvarisztikának. Mint a legtöbb internetbújó halszerető, én is az Akvarista.hu oldalán kötöttem ki. Az akkori vezetés, a fórum összetétele, a látogatók, teljesen mások voltak, az egész egy nagy akvarista család hangulatát keltette.
Egyből belefolytam az addig még számomra ismeretlen világba, a fórumozás világába. Persze nekem is rengeteg kérdésem volt az elején, de hamarosan a kérdezőből, válaszolóvá váltam és rengeteg embernek tudtam segíteni a jó út kiválasztásában.
Itt ismertem meg Pasaréti Gyulát, aki már az első pillanatokban is szorgalmasan válaszolt minden kérdésemre. Ismeretségünk alkalmával ismertem meg az akvarisztikának azt az aromáját, azt a töltetét, melyről nagyon sok embernek lövése sincs, akiket most istenként, vagy nem is tudom, miként tisztelnek. Megtanultam az igazi planktonozást, melyre rendszeresen jártunk furábbnál furább helyekre, előadásokra lettem invitálva az ország különböző helyszíneire, országos kiállításnál segítettem hátterek tervezésében, kivitelezésében, egy szóval belefolytam a magyar akvarisztikai élet véráramába.
2004-ben el is indítottam az új korszak akváriumát, egy 200 literes növényes, főleg pontylazacos akváriumomat. Nem volt kérdés, hogy az akváriumomban a növények hangulata, dominanciája lesz a meghatározó. Akkor még nem volt itthon ismert a növényezés mai formája, de különösebb gondom se volt az akváriummal. Nagyon szerettem és szinte minden úgy történt benne, ahogy a nagy könyvben le van írva.
2005-ben megismertem egy Apistogramma fanatikust, akivel nagyon sokat lógtunk együtt, így nem is volt csoda, hogy ebben az évben elindítottam egy 300 literes Apistos akváriumot, melynek a hátterén 24 órát dolgoztam. Akkor egyébként a hátterezés volta „menő” számomra. Ebben vagy 4-5 faj fordult meg, szaporulataim is voltak a közösben. Persze ez az akváriumom is jól meg volt pakolva növénnyel.
Ez utóbbi két akvárium párhuzamosan működött együtt.
2008-ban az Akvaristán itt-ott feltűntek olyan akváriumok, melyekben nem csupán sok növény volt, hanem megtervezett, megkomponált, koncepcionális elhelyezet növény csodák tündököltek üde színekben. Egyébként az egyik ilyen nagy alkotó volt, aki a mai napig is egy igazi tehetség a szememben, ő „Igéző”.
Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy egy nem tudatos álom, egy elbújt vágy, testet öltött. Igen, ez volt az igazi növényes akvarisztika, angolul, Aquascaping! Egyre többen kezdtünk megjelenni, összetalálkozni itt-ott, ilyen-olyan formában, hasonló érdeklődési körünk miatt. Ezzel elindult, úgy is mondhatnám, hogy elindítottuk nagy léptekben a Magyar Akvakertész Világot.
Az ezek utáni pozitív és negatív történéseket a blogomon (blogjainkon) el lehet olvasni, így ezekbe a részletekbe már nem mennék bele. A lényeg, hogy itt vagyunk most Pisti (Szentgyo) garnélás fórumán és remélem, hogy el tudunk indítani egy újabb hullámot, hogy az akvarisztikát, a növényes akvarisztikát, de legfőbbként a garnélás akvarisztikát népszerűsítsük Kishazánkban. Bár nem vagyok a garnéla szakmai részének a legmélyebb bugyraiban, de minden másban segíteni szeretnék, ami közvetlenül, vagy közvetetten kapcsolódik ehhez a műfajhoz.
Ez úton is köszöntöm a Régi Barátokat, akiktől persze sokat lehet tanulni és üdvözlöm az újonnan idelátogatókat, akik reményeink szerint minden kérdésükre megkapják majd a választ.

„Egy tiszta pálya a tiszta játékhoz” –Levinen-

Blog: http://levinen.blogspot.com/
Avatar
Levinen
Moderátor
 
Hozzászólások: 438
Csatlakozott: 2010.08.16. 22:00
Tartózkodási hely: Budapest XII. ker.

Re: Levinen

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2010.08.21. 22:58

Kedves Levinen!

Köszönjük neked ezt a részletes bemutatkozást, üdvözlünk itt a fórumban! Itt szeretném megemlíteni, hogy Levinek köszönhetem az egyik kedvenc növényemet, ugyanis kaptam tőle néhány tövet a hatalmas Cryptocorine ültetvényéből, a mai napig ez az a növény, aminek a segítségével még az én fényszegény garnélás akváriumaimban is egy kis zöldet (azaz inkább barnát) tudok becsempészni.

Eme sorokkal szeretném Levi a fórum szűkebb csapatában is üdvözölni, ugyanis ezentúl a tapasztalatain és a tudásán kívül, mint moderátor is segíteni fogja az oldal működését ;)
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1483
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest


Vissza: Bemutatkozó

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 9 vendég

cron