Andrew

Egy kis ki kicsoda

Andrew

HozzászólásSzerző: andrew » 2011.03.27. 21:17

Sziasztok!

Hódi András vagyok, 1981-ben születtem Hódmezővásárhelyen, most Gyulán élek kis családommal. Szakmáim: számítástechnikus, angol nyelvtanár és legutóbb közgazdásznak készülök.
...az úgy indult, hogy örököltünk egy használt alap aksit egy kis szűrővel és a tropicariumot a családdal bejárva meglett a motiváció a leporolására. Gyermekkoromban guppiztam valami ciklon pumpás porlasztóköves aksival, aztán ez nem sok sikerrel töltött el (mostmár kapizsgálom miért). Ezekre az (RC) garnikra véletlenül bukkantam valamelyik leírásban, hogy kezdőknek is ajánlják. Na itt el kezdett érdekelni a dolog, mert ilyen szerzeteket nem sok aksiban láttam, így vált belőlem is egy teljesen kezdő garnélás. Csababá barátomnak (ezúton is ezer hála) köszönhetően sikerült hozzájussak egy picit több, mint egy tucat szép piros egyedhez, akiknek külön egy kis 20 literes akváriumot rendeztem be/át újra meg újra...
Most két aksi van, az örökölt ~40-es halas és ez a 20-as, de a negyvenes helyébe egy nagyobb van tervbe véve, ebben azért majd szorítok helyet pár garninak is reményeim szerint. Ha sikerül a kertészeti részt is ízlésessé tegyem, majd teszek fel fotókat is.

A garnélás jelenleg síma szivacsszűrővel megy, bazalt aljzattal és még csak ismerkedem ezzel a kezdőknek nem való akváriummérettel. Szerencsére el-el vannak a lakók, szaporulatom még ugyan nem volt jelentős, de ezt elsősorban a korábbi belsőszűrős próbálkozásaimnak köszönhetem szerintem. Ellenben a pusztulás is csak korlátozott számban fordult elő, ami bíztató mindenképp...
Minden tanácsot szívesen veszek majd, hogy fejlesszem az állományt!
Mindig két lehetőség van. Vagy nincs...
Avatar
andrew
CRS C
 
Hozzászólások: 69
Csatlakozott: 2011.03.02. 21:52
Tartózkodási hely: Budapest VIII. ker.

Re: Andrew

HozzászólásSzerző: stevo » 2011.03.27. 22:20

Üdv, a fórumon és sok sikert a garnélázáshoz! ;)
Egy nagyon figyelő,olvasó,tanuló garnéla addikt. :D
stevo
Mosura
 
Hozzászólások: 268
Csatlakozott: 2011.03.16. 15:58
Tartózkodási hely: Budapest, email: putyeee@gmail.com

Re: Andrew

HozzászólásSzerző: Levinen » 2011.03.27. 22:30

Én is üdvözöllek a fórumon és jó tanulást kívánok! ;)
Avatar
Levinen
Moderátor
 
Hozzászólások: 438
Csatlakozott: 2010.08.16. 22:00
Tartózkodási hely: Budapest XII. ker.

Re: Andrew

HozzászólásSzerző: Frettner » 2011.03.27. 23:17

Üdvözöllek én is, és nyugodj meg, a Redeknek bőven jó egy 20 literes bazaltos-szivacsszűrős. Sok moha kell bele, egy marék csiga, és heti 30% vízcsere.
Dezső
Avatar
Frettner
King kong
 
Hozzászólások: 1208
Csatlakozott: 2010.08.14. 21:20
Tartózkodási hely: Budapest/immonette@freemail.hu/

Re: Andrew

HozzászólásSzerző: feca101 » 2011.03.28. 14:01

Üdv András! Végre még egy Békés megyei garnélafan :)
feca101
CRS S
 
Hozzászólások: 89
Csatlakozott: 2010.08.25. 00:52
Tartózkodási hely: Békéscsaba

Re: Andrew

HozzászólásSzerző: andrew » 2011.03.28. 19:48

Köszi-köszi! Hát mit ne mondjak, itt békés megyében nem egyszerű rábukkanni a kiszemelt jószágokra, eszközökre. Azért igyekszem!
Mindig két lehetőség van. Vagy nincs...
Avatar
andrew
CRS C
 
Hozzászólások: 69
Csatlakozott: 2011.03.02. 21:52
Tartózkodási hely: Budapest VIII. ker.

Re: Andrew

HozzászólásSzerző: dobti » 2011.03.29. 17:43

Üdv a fórumon, és sok sikert!
"the grand nature in a glass"
Avatar
dobti
Mosura
 
Hozzászólások: 200
Csatlakozott: 2010.10.10. 22:45
Tartózkodási hely: Hódmezővásárhely


Vissza: Bemutatkozó

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég

cron