Feca101

Egy kis ki kicsoda

Feca101

HozzászólásSzerző: feca101 » 2010.12.12. 15:25

Sziasztok!
A nevem Balastyák Ferenc, Békéscsabán lakom, itt is születtem, 33 éves vagyok.
Az akvarisztika születésemtől az életem része, már a szüleimnek is voltak akváriumai. Már általános iskolás koromban is halakat tenyésztgettem. Egy ideig még egy kis akvarisztikai üzletben is dolgoztam ami a szüleimé volt. Aztán jött a pénzhajtás, munka, házépítés, stb. és lassan idő hiányában elfogytak az akváriumok mellőlem, 10-15- év kihagyás, 1 darab 250 literes akváriummal ami mindvégig megvolt - még most is.
Pár éve viszont ismét úgy döntöttem hogy visszatérek ehhez a jó kis hobbihoz, és szépen lassan újból ellepték a lakást az akváriumok ( na jó, nem lassan ) Van két növényes akváriumom, ennek kapcsán többetekkel találkoztam már más fórumokon is. Vannak még Malawi és Tanganyika tavi sügereim, és kb. 10 féle Dél Amerikai L-es algázóm. No ennyit a dicsekvésről.
A garnélákra Pisti blogjának olvasgatása közben figyeltem fel, a megjelenése óta nyomon követem, és természetesen a fórumot is.
Én is, Red Cherrykkel kezdtem amiket egy akvarista társamtól kaptam, nagyon hamar megkedveltem ezeket az érdekes kis élőlényeket, a fórumnak és Pisti blogjának hála, nem is akadt különösebb problémám a tartásukkal, tenyésztésükkel kapcsolatban. Persze a garnélamánia tovább terjedt és mostanra a kis akváriumok is elszaporodtak a lakásban a különböző garnélafajokkal egyetemben ( RedCherry, Tigris, White pearl, Amano, Bumblebee, Crystal red S, ) Természetesen a kór tovább terjed, úgyhogy ha esetleg lesz eladásra szánt szaporulatotok egy-egy picit "nehezebb" garnélából, ne habozzatok megkeresni.
Majd igyekszem fotózgatni is a kis lényeket, és feltenni pár képet.
Üdv, és szép napot mindenkinek! :)
feca101
CRS S
 
Hozzászólások: 89
Csatlakozott: 2010.08.25. 00:52
Tartózkodási hely: Békéscsaba

Re: Feca101

HozzászólásSzerző: dobti » 2010.12.13. 05:28

Üdv a fórumon!
"the grand nature in a glass"
Avatar
dobti
Mosura
 
Hozzászólások: 200
Csatlakozott: 2010.10.10. 22:45
Tartózkodási hely: Hódmezővásárhely

Re: Feca101

HozzászólásSzerző: spuc » 2010.12.13. 14:06

Szia!
Üdv a fórumon. Nem rossz kórtörténet :D !!
Avatar
spuc
Panda
 
Hozzászólások: 323
Csatlakozott: 2010.08.28. 13:39
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Feca101

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2010.12.14. 19:41

Hello,

Üdv itt, fura hogy egyre több mindenkiről derül ki, hogy afrikai sügereket és garnélákat is tart, nagyon jó, hogy az akvarisztika ilyen széles területe érdekel!

Remélem megmutatod a garnéláid (és a halaid :))
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1483
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Feca101

HozzászólásSzerző: feca101 » 2010.12.14. 23:44

Köszönöm az üdvözlést!
Igyekszem majd fotózni őket, még kicsit küzdök a garnélafotózással, de előbb utóbb összejön. Egy pár régebbi képem van már róluk, azt azért felteszem hamarosan.
feca101
CRS S
 
Hozzászólások: 89
Csatlakozott: 2010.08.25. 00:52
Tartózkodási hely: Békéscsaba


Vissza: Bemutatkozó

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 7 vendég