Oldal: 1 / 1

zsoli95

HozzászólásElküldve: 2013.07.26. 11:14
Szerző: zsoli95
Becsületes nevem Szabó Zsolt, és 1995-ben születtem, mint ahogy a nem túl kreatív nevem is mutatja :) Pontosabban 1995.12.31-én láttam meg a napvilágot Siófokon. Az első osztályt már Budapesten kezdtem, de a kétlaki életem Siófok és Budapest között akkoriban még sok fejtörést okozott a családomnak, emiatt sokáig állatot sem kaphattam. Igazából 5 éves koromban már volt egy Füsti nevű aranyhalam, de egy napon beadta a kulcsot. Sírtam-ríttam, de nem volt mit tenni. Volt egy kisebb-nagyobb szünetem, ami 5 évet jelent. 9-10 éves koromban ismét belevetettem magam a szakmába egy bettával és egy gömbakváriummal, melybe később egy gurámi is került, mivel egy 40 literes akvárium már be volt ígérve. Miután a ház új dísze, egy új 40 literes H2O tároló megérkezett, átraktam a két halat a nagyobb helyre, majd több is követte őket. Másfél évig semmi probléma nem volt, én is gyönyörködtem bennük, meg talán ők is bennem :) egy bársonybetegség taccsra tette az egész gurámi szekciót, csak a betta maradt életben, úgyhogy a 40-es aksi le a pincébe, a betta meg a gömbaksiba. Végül mikor egy kistesóm által eldobott gumilabda a gömbaksit is az örök vadászmezőkre küldte, elajándékoztam a bettát, gondolva, hogy ez nem megy. Mikor 2 év múlva egy 54 literes aksival leptek meg a szüleim karácsonyra, jöttek a guppik, szifók, mollik és plattik. 5 éve megvannak, habár a mollik és a plattik sem kívánták gyarapítani a halállományt, úgyhogy ők szép lassan eltávoztak, és a guppinemzedékek, meg persze a szifónemzedékek vették át a helyüket. 3 éve Budaörsre költöztünk, egy nagy családi házba, jó nagy kerttel. 9 éves öcsémmel most februárban megvettük első kutyánkat, egy border collie-t, aki immáron édesanyám 4 szőrös gyereke, és a család tiszteletbeli tagja. Nemrég vettem a fiataloknak egy kisebb nevelőakváriumot, felállítottam az 40 litereset, és persze az öreg harcos 54 literes is működik. Nemrég bukkantam rá egy weboldalra, talán márciusban, ahol garnélákról volt szó. Nagyon megtetszettek ezek a kis lények, 2 hónapot lehúztam a gimiben, és nemrég jött az alkalom, hogy végre magam is itthon tarthassak egy csapatot. Miután én még kezdő vagyok, egy 30 literes aksiba Rc-ket vettem. Kipróbálom, milyen is ez a hobbi. Viszont annyira megtetszettek, hogy megpróbálom nem hanyagolni a többi élőlényt a házban :) Remélem sokáig megmarad majd nekem ez az új hobbi, és hogy Magyarországon is el fog ez terjedni. Nagyon köszönöm, hogy az oldalhoz csatlakozhattam, és hogy egy jó csapat tagja lehetek :) No meg persze, hogy a tudásomat gyarapítsam. Még egyszer köszönöm a tagságot :)

Re: zsoli95

HozzászólásElküldve: 2013.07.26. 11:41
Szerző: Keiron
Üdv a fórumon.

Re: zsoli95

HozzászólásElküldve: 2013.07.26. 18:00
Szerző: Beni
Bizony, üdv a köreinkben!

Re: zsoli95

HozzászólásElküldve: 2013.07.26. 20:23
Szerző: szentgyo
Szia,

Üdv a fórumon és sok örömöt kívánok a garnélázásban!