Peace of Green – 18 liternyi békesség

A fórumtagok akváriumai

Re: Peace of Green – 18 liternyi békesség

HozzászólásSzerző: Gabo » 2011.03.15. 13:12

Garnélázás...
Tehát január 13.-án beköltöztek végre azok a lakók, akiknek elve szántam az akváriumot. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor valóban életre kelt ez a hely. A csigákat el lehet nézegetni egy ideig, de valljuk be, hosszú távon nem túl szórakoztatóak. ;)
A sakurák szinte azonnal birtokba vették a helyet és a rájuk jellemző módon nekikezdtek a növények takarítgatásának. A babaultik kicsit visszafogottabbak voltak és az első napokban csak lámpaoltás után mutatkoztak, addig csak a növények között rejtőzködtek. Néhány nap után azért ők is felbátorodtak. Azóta megy az állandó sertepertélés mindenfelé, lökdösődés a finomabb falatokért etetéskor, vagy éppen a hintázás a fűszálakon. :)
Legnagyobb meglepetésemre és örömömre a beköltözésüket követő héten szépen sorjában elkezdtek vedleni és az egyik sakura nőstény be is petésedett. Úgy éreztem ezt vehetem bíztató jelnek azzal kapcsolatban, hogy jó úton haladok. Néhány hét elteltével pedig már négy petés nőstény úszkált az akváriumban.
Négy héttel ez előtt megszülettek az első kis garnélák, és azóta is folyamatosan érkezik az utánpótlás. Először még erősen keresgélni kellett, ha egyet-egyet meg akartam pillantani a kicsik közül, de mára lényegében mindenhol ott vannak. A pár hetes és az alig néhány napos apróságok is ma már bátran úszkálnak, kajaosztáskor pedig a nagyok között ugrálnak és próbálnak elcsípni egy-egy morzsát maguknak.
A babaulti greenekkel eddig sajnos nem volt ekkora szerencsém. Úgy tűnik, hogy alapvetően jól érzik magukat, szépen fejlődnek, növekednek, gyönyörű a színük. Ahogy a ivaréretté váltak, néhány hét eltéréssel két nőstény is bepetésedett. De pár nap után sajnos mind a ketten elszórták a petéiket. Azért reménykedem. Így, kb. egy hónappal később, ismét van két petés nőstény a zöldek között is. S bár az egyik a petéi nagy részét ismét elszórta, de nem mindet. Több mint egy hete dajkál 5-6 petét. A másik pedig eddig nem mutatta jelét annak, hogy szabadulni akarna tőlük.
Szomorú eseményként még annyi adódott, hogy az egyik sakura kiugrott vagy kimászott még az első hetekben, egy másik pedig kb. egy hónapja pusztult el látható okok nélkül. Szerencsére a többiek jól érzik magukat azóta is.

Végül egy apró érdekesség. Mióta beköltöztek a garnélák azóta a növények határozottan jobban érzik magukat. A jávai moha sorban hozza az új hajtásait, és a gömbmoha sem volt ennyire zöld és tiszta előtte.
Szimbiózis?

(És ezzel végre utolértem magamat... :) Legközelebb új képek jönnek, amint a legutóbbi kis rendezgetésemnek lesz látható eredménye. ;) )
Gabo
CRS C
 
Hozzászólások: 66
Csatlakozott: 2011.02.23. 18:18
Tartózkodási hely: Dunakeszi - Budapest

Re: Peace of Green – 18 liternyi békesség

HozzászólásSzerző: stevo » 2011.04.04. 22:01

Rég meséltél már, hogy áll az akváriumod, nah, meg az új képekre is vevők vagyunk! ;)
Egy nagyon figyelő,olvasó,tanuló garnéla addikt. :D
stevo
Mosura
 
Hozzászólások: 268
Csatlakozott: 2011.03.16. 15:58
Tartózkodási hely: Budapest, email: putyeee@gmail.com

Re: Peace of Green – 18 liternyi békesség

HozzászólásSzerző: Gabo » 2011.04.05. 08:52

Nincs elfelejtve! ;)
Még szeretnék lőni néhány képet, aztán mindenképpen írok.
Gabo
CRS C
 
Hozzászólások: 66
Csatlakozott: 2011.02.23. 18:18
Tartózkodási hely: Dunakeszi - Budapest

Re: Peace of Green – 18 liternyi békesség

HozzászólásSzerző: Gabo » 2011.04.12. 22:09

Átesett egy-két kisebb átalakításon az akvárium.
Ami látszik: Felkerült egy tejüveg hatású háttér fólia. Kiszedtem, átültettem néhány sagittaria csomót. És kipróbáltam, hogy a moháim mit szólnak némi kötözködéshez. ;)
Ami nem látszik: Márciusban két lépésben kicseréltem a szűrő töltetét. A gyári szivacsokból egy-egy centi maradt a kosarak alján, rá porózus kerámia gyöngyök (ISTA-féle) kerültek, lezárásnak pedig egy vékony réteg perlonvatta.

A garnéláim szépen szaporodnak. :D
Nem merem elkiabálni, de mintha néhány igen aprócska zöldség is végre mászkálna erre-arra. :) Legalábbis úgy vélem, legalább az egyik babaulti nőstény kihordta a petéit. Idővel, ahogy nőnek majd az apróságok, ki fog derülni, hogy zöldülnek vagy inkább pirulnak.
A képeken végre a sakura nemzetség néhány ifjabb, már nálam született tagja is látható. Lassan akkorák lesznek, mint a szüleik voltak, mikor hozzám kerültek. ;)

Sort kellett kerítenem egy újabb fenbendazol kezelésre. A dolgot részben sikeresnek tekintem. A kisebb planária félék ugyan nem tűntek el, valószínűleg nem volt elég nagy a dózis, amit adagoltam, de a náluk sokkal szembántóbb nyüzsgő féregbanda igen. Ezek alig milliméteres, igen apró férgek voltak, amik az aljzat bogyói között mászkáltak, megszámlálhatatlanul sokan. Lehet, hogy közvetlen kárt nem okoztak, de a látványtól a hideg futkosott a hátamon.
A kezelés egyetlen nem kíván áldozata valószínűleg a barna csigám lett. Amíg a maradványai elő nem kerülnek MIA státuszúnak nyilvánítom.

Rá kellett jöjjek arra, hogy amit ricciának hittem, az valójában Monosolenium tenerum. Így már legalább értem, hogy miért nem akart magától úszni. ;)
Most, hogy tudom, hogy ki ő, már sokkal jobb helyet tudok majd neki találni. Van is néhány ötletem...

Most pedig jöjjenek a képek!
Az akvárium albuma a nagyobb képekkel: Peace of Green

Kép
Áprilisi életkép

Kép
Zöld kismama

Kép
Vörös sereglet
(A főtt cukkinitől totál be voltak gerjedve... :D )

Kép
Garnéla salátaágyon ;)
Gabo
CRS C
 
Hozzászólások: 66
Csatlakozott: 2011.02.23. 18:18
Tartózkodási hely: Dunakeszi - Budapest

Re: Peace of Green – 18 liternyi békesség

HozzászólásSzerző: Gabo » 2011.04.12. 22:13

És még néhány gondolat...
Érdekes dolog az, ahogy az ember minél többet olvasva apránként rájön, hogy valójában milyen keveset is tud. :)
Jelen esetben Diana Walstad könyvéről, "el Natural" elméletéről és Tom Barr "Non CO2 methods" értekezéséről, valamint egyéb írásairól van szó. Bevallom, ez a fajta low tech szemlélet hozzám is közel áll. Úgy érzem sokkal kíméletesebb az akvárium élőlényeivel, mint a high tech megközelítéssel járó EI tápozás és a drasztikus vízcserék.
Így talán érhető lesz, amikor azt írom, hogy az akváriumom jelenleg átmeneti állapotban van. Megpróbálom minél finomabban, minél kíméletesebben eltolni egy visszafogottabb tempó felé.
A carbo adagolásával fokozatosan le fogok állni, a tápozást pedig apránként megpróbálom minél közelebb vinni a növények valós, alacsony CO2-vel járó igényeihez. A vízcseréket is meg fogom ritkítani. A világításon pedig annyit szelídítettem, hogy kivettem a reflektorlemezt a fénycső mögül.
Persze nem akarom, hogy minden a felboruljon, így amíg kialakulnak a dolgok, igyekszem a legfontosabb vízértékeket szemmel tartani. Eredetileg nem akartam egy halom pénzt víztesztekre fordítani, de szeretném minél jobban átlátni az akváriumban zajló eseményeket. Az így szerzett tapasztalatok pedig úgy hiszem, hogy megfizethetetlenek, és a befektetés kamatostul megtérül, amikor a következő projektembe belefogok. (Erősen érnek már a gondolatok... ;) )

Egy víztesztből olykor érdekes dolgokat lehet leszűrni. Íme a hétvégi mérés, egy héttel az utolsó vízcsere után:
pH 7,5+, GH 9, KH 4, Ammónia/ammónium 0 mg/L, Nitrát 10 mg/L, Foszfát 0 mg/L

A víz tehát enyhén lúgos és viszonylag kemény. A bejáratás óta ezek körül az értékek körül mozog, és ezen nem is csodálkozom, a csapvizünket ismerve.
Az ammónia értékek már rég óta nullán vannak. Ez részben a garnélák és a csigák jelentette alacsony biológiai terhelésnek is köszönhető. Ami mégis termelődik, azt valószínűleg a növények azonnal hasznosítják, a maradékot pedig a szűrőben és a talajban tanyázó bacik gondosan átalakítják. Ez látszik a nitrát szinten is. (A vízmű szerint a csapvíznek 14 mg/L körül van a nitrát szintje.) A 0 mg/L foszfát érték pedig megmagyarázza, hogy miért mutat némelyik növényem hiánytüneteket.
Ezek alapján azt hiszem nem kell attól tartanom, hogy a vízcserék ritkításával hirtelen elkezdenek felhalmozódni a nem kívánt anyagok az akváriumban. Sőt némi N P és K adagolás még jót is fog tenni, és valószínűleg a HappyPlantból is adagolhatok még egy kicsit többet.
Szerintetek helyesen okoskodom?

Remélem a ritkább vízcsere az algák fejlődésének ütemét is vissza fogja vetni. Mostanában eléggé erőre kaptak.
Úgy vettem észre, a babaultik jóval érzékenyebben reagálnak a vízcserékre. Lehet, hogy ezért maradt el náluk eddig a szaporulat. Remélem ezen a téren is lesz változás.
Gabo
CRS C
 
Hozzászólások: 66
Csatlakozott: 2011.02.23. 18:18
Tartózkodási hely: Dunakeszi - Budapest

Re: Peace of Green – 18 liternyi békesség

HozzászólásSzerző: Frettner » 2011.04.12. 22:25

"Rá kellett jöjjek arra, hogy amit ricciának hittem, az valójában Monosolenium tenerum. Így már legalább értem, hogy miért nem akart magától úszni.
Most, hogy tudom, hogy ki ő, már sokkal jobb helyet tudok majd neki találni. Van is néhány ötletem..."

Hát igen, a Monosolenium, ha nem kap elég fényt, vékony kis szálakat növeszt fölfelé, nagy lapos levelek helyett.....
8-)
Avatar
Frettner
King kong
 
Hozzászólások: 1208
Csatlakozott: 2010.08.14. 21:20
Tartózkodási hely: Budapest/immonette@freemail.hu/

Re: Peace of Green – 18 liternyi békesség

HozzászólásSzerző: stevo » 2011.04.13. 23:50

Szépen fejlődnek a növényeid (is), meg a látkép is sokat javult a kezdetek óta. Személy szerint kedvelem ezeket a hosszabb beszámolókat, sokat lehet belőle tanulni. ;)

HappyPlant, vagyis Profito táppal vigyázz. Főleg az adagolására, másik fórumon már volt róla szó, és amit a "dobozon" írnak az közel sincs a valósághoz. Személy szerint inkább a konkurens Easy Life termékeit ajánlom. Én is használom a Profito-t és a Carbo-t megelégedéssel.
Egy nagyon figyelő,olvasó,tanuló garnéla addikt. :D
stevo
Mosura
 
Hozzászólások: 268
Csatlakozott: 2011.03.16. 15:58
Tartózkodási hely: Budapest, email: putyeee@gmail.com

Re: Peace of Green – 18 liternyi békesség

HozzászólásSzerző: Gabo » 2011.04.14. 21:43

stevo írta:Szépen fejlődnek a növényeid (is), meg a látkép is sokat javult a kezdetek óta. Személy szerint kedvelem ezeket a hosszabb beszámolókat, sokat lehet belőle tanulni. ;)

HappyPlant, vagyis Profito táppal vigyázz. Főleg az adagolására, másik fórumon már volt róla szó, és amit a "dobozon" írnak az közel sincs a valósághoz. Személy szerint inkább a konkurens Easy Life termékeit ajánlom. Én is használom a Profito-t és a Carbo-t megelégedéssel.


Köszi!
Igazság szerint a mohákra ráférne már némi fazon igazítás. Meg így távolról az alga sem látszik. ;)
De majd alakul még.

A tápozást eddig is inkább alulról közelítettem. Szóval túladagolni nem fogok semmit. Szemmel tartom a növényeket, a garnikat, no meg a vízteszteket. :D
Gabo
CRS C
 
Hozzászólások: 66
Csatlakozott: 2011.02.23. 18:18
Tartózkodási hely: Dunakeszi - Budapest

Re: Peace of Green – 18 liternyi békesség

HozzászólásSzerző: stevo » 2011.04.14. 21:46

Gabo írta:A tápozást eddig is inkább alulról közelítettem. Szóval túladagolni nem fogok semmit. Szemmel tartom a növényeket, a garnikat, no meg a vízteszteket. :D

Akkor rendben van, nagyon alapos fickónak tűnsz (írások alapján is), így nemhiszem, hogy bármi nagyobb hibát elkövetsz majd tápozás ügyben. Személy szerint a víztesztekről az a véleményem, hogy akkora szórásuk van az eredményeket illetően, hogy majdnem a pénzkidobás kategóriájába tartoznak... bár néha a biztonság kedvéért jó egyet mérni, csak hogy megnyugtassuk magunkat.
Egy nagyon figyelő,olvasó,tanuló garnéla addikt. :D
stevo
Mosura
 
Hozzászólások: 268
Csatlakozott: 2011.03.16. 15:58
Tartózkodási hely: Budapest, email: putyeee@gmail.com

Re: Peace of Green – 18 liternyi békesség

HozzászólásSzerző: Gabo » 2011.04.14. 22:04

stevo írta:Személy szerint a víztesztekről az a véleményem, hogy akkora szórásuk van az eredményeket illetően, hogy majdnem a pénzkidobás kategóriájába tartoznak... bár néha a biztonság kedvéért jó egyet mérni, csak hogy megnyugtassuk magunkat.


Na igen, az igazi pontosság nem ezeknél a teszteknél kezdődik. ;) De, legalább nagyságrendileg megmutatják, hogy mi zajlik az üvegben. Én is addig fogom őket leginkább használni, amíg sikerül beállítani a dolgokat és kialakítani az új rutint.
Gabo
CRS C
 
Hozzászólások: 66
Csatlakozott: 2011.02.23. 18:18
Tartózkodási hely: Dunakeszi - Budapest

ElőzőKövetkező

Vissza: Akváriumaink

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 12 vendég

cron