Tatranfanatik káoszkádja - 32 l

A fórumtagok akváriumai

Tatranfanatik káoszkádja - 32 l

HozzászólásSzerző: tatranfanatik » 2012.10.16. 23:31

Sziasztok, Én is megosztom veletek a kis tanulóakváriumomat. Ez volt az első normálisabbnak mondható akvarisztikai próbálkozásom. Az aksit hirtelen felindultságból vásároltam vaterán , egy augusztusi hétvégén még hirtelenebbül raktam össze és hát...na olyan is lett az eredmény.
Sokat tanultam az elmúlt két és fél hónapban, nagyrészt a saját magam kárán. Ennek megfelelően már nem tetszik az, amit látok, ugyanakkor az eddig sokat abajgatott élővilágot nem szeretném a közeljövőben terrorizálni egy nagy átrendezéssel, aljzatcserével. Megvárom az első három generáció felcseperedését, addig megpróbálom toldozni-foltozni úgy a látványt, hogy viszonylag elfogadható legyen.
A fő szempont az indítás alkalmával a takarékosság volt, meg voltam róla győződve, hogy 10 000 Ft alatt össze tudok állítani egy nano akváriumot, tehát gyűjtögettem sok mindent és olcsó anyagokat használtam. Most elsősorban azért mutatom meg nektek, hogy tanácsot kérjek, hogy egy ilyen végtelenül low - tech projektet hogy lehet ízlésessé és hosszú távon fenntarthatóvá varázsolni. Ennek megfelelően nagyon várom a negatív kritikákat;) A képek rossz minőségűek lesznek sajnos, régebbi csókával fotózom, meg annyira nem is vagyok nagymester ezen a területen, később azért megpróbálok szebbeket lőni.

Akvárium: 40cm hossz X 29 cm széles 24 cm magas
Dekoráció:
- szőlőtőke (főztem egy napig, majd azt hittem, hogy hiphop finom lesz, tehát rögtön be az akváriumba, rá a víz, és már jöttek is fel a felszínre magukkal rántva az a precízen beállított hardscapet. hülyegyerek.)
- badacsonyi tufakövek (ezek egyébként nagyon látványosak lennének, ha csak ilyenek lennének az egész medencében, habár ezeknek a vörös felszínén annyira nem mutatnak jól az RC-k. vicces volt, hogy a súlyukból és porózus szerkezetükből kifolyólag vidáman lebegtek kezdetben ezek is a szőlőtőkék mellett);
- saját gyűjtésű kavicsok- kövek a Soproni-hegységből (a kerti tavunk mellől felmarkoltam egy tucattal, ami szebb volt, végül ezekkel szorítottam le a szőlőt).

Talaj: - valami egyszerű általános aljzat, jól kimosva + fél kiló kvarchomok ment volna a felszínre az egyik felén, de ez időközben összekeveredett.

Világítás: - 1m 120 Ledes vízálló ledszalag fehér - meleg fényű, 9,6 watt, 380 - 480 lumen; 120/135 LUX. A kivitelezés elég hevenyészett állapotban van, még rendes tartót kell fabrikálni neki. 8-10 órát megy a világítás egy nap.

Szűrés: Air light 1500 légpumpa, Ri - sheng szivacsszűrő (ez nagyon igénytelen, a vaterás akváriumvásárlással kaptam, nagy-lyukú a szivacs a porlasztókövet pedig nagyon nehezen tudtam beleszerelni, de nem merem lecserélni, mert már biztos remek bacikultúra alakult ki benne)

Növények:
- Microsorium, jobb hátsó sarok
- Bolbitis, friss telepítés, Frettnertől kaptam ajándékba, még elég rossz állapotban van a költözés után, remélem feléled hamarosan
- Crypto, hátul - Microsorium mellett, illetve középen,
- Jávai (botor módon nagyon rossz állapotban vásároltam az Árkádban, a fele bele volt tuszkolva egy cserépbe, teljesen berohadva, jó része barna azóta is ezt nyögi, de már szépen gyarapodik)
- Gömbmoha
- Riccia
tápozni csak a legegyszerűbb 150 Ft-os tápsóval szoktam.

Állatok:
-2 amano
- 8 sakura (3 nőstény, 5 hím - fiatalon vettem őket, az első itt születő generáció most készül;)
- Maláj tornyos
- (nanohal tervben-> endler, brigattae vagy heterandria formosa)
1 hónapig volt 3 guppi vendégségben, nem zavartak sok vizet, de a petésedés után menniük kellett.

Az indítás minden gyermekbetegségén keresztül estem úgymint: pánik a fán burjánzó fehérpenésztől, fonálféreg invázió miatti hajtépés, "jézusommiiiieeez??? ja kandicsrák! életérzés", pióca, algásodás stb. de mára letisztultunk, beálltunk, csak a lebegő szőlőtőkék miatt ide oda rakosgatott hardscape nem az igazi. Mutatom a képeket, ítéljetek. Amatőrként a tanácsokat nagyon szívesen fogadom, hogy a következő próbálkozásom már ne a káosz birodalma legyen. Üdvözlettel: Tatranfanatik

Kép

Kép

Kép

Kép

hát a bolbitis még sajnos ilyen. de mögötte a microsorium nagyon jól érzi magát.

Kép

ez még egy korábbi állapot, csak cryptoval.

Kép
Kép
itt pedig az egyik boldog anyuka
tatranfanatik
CRS C
 
Hozzászólások: 72
Csatlakozott: 2012.09.20. 17:23

Re: Tatranfanatik káoszkádja - 32 l

HozzászólásSzerző: Beni » 2012.10.17. 06:41

Ha jól értem, akkor Te egy növényes akváriumot szeretnél, amiben garnélák vannak, és nem "csak" egy garnélást, amiben növények. :)
A képek alapján nem nagyon látok koncepciót, változtatni viszont sok mindent változtatnék, de azért előtte lenne pár kérdésem. Most már lenn maradnak a tufák és a szőlőtőke? Szánsz-e rá valamennyi összeget, vagy "hozott anyagból" kéne dolgozni? Tápozol? Nem tudod véletlenül, hogy hány kelvines a világításod (színhőmérséklet)?
Ez a 8-10 óra világítás furán hangzik. Ha esetleg még nincs, mindenképp vegyél egy időkapcsolót, ne Te kapcsolgasd. Jobb lesz Neked is, a növényeknek is, a garniknak is.

u.i.: örülnék, ha negyed ilyen jó makrót tudnék fotózni a masinámmal, de a többi képed is rendben van, a lényeg látszódik mindenhol!
Beni
Mosura
 
Hozzászólások: 182
Csatlakozott: 2012.08.19. 07:21
Tartózkodási hely: Tatabánya mail: beni_p@vipmail.hu

Re: Tatranfanatik káoszkádja - 32 l

HozzászólásSzerző: tatranfanatik » 2012.10.17. 11:09

Beni írta:Ha jól értem, akkor Te egy növényes akváriumot szeretnél, amiben garnélák vannak, és nem "csak" egy garnélást, amiben növények. :)
A képek alapján nem nagyon látok koncepciót, változtatni viszont sok mindent változtatnék, de azért előtte lenne pár kérdésem. Most már lenn maradnak a tufák és a szőlőtőke? Szánsz-e rá valamennyi összeget, vagy "hozott anyagból" kéne dolgozni? Tápozol? Nem tudod véletlenül, hogy hány kelvines a világításod (színhőmérséklet)?
Ez a 8-10 óra világítás furán hangzik. Ha esetleg még nincs, mindenképp vegyél egy időkapcsolót, ne Te kapcsolgasd. Jobb lesz Neked is, a növényeknek is, a garniknak is.


köszi a válaszod, még ha nem is kecsegtet túl sok jóval ;) A kezdeti koncepció egyértelműen egy egyszerű garnélás akvárium volt, tényleg azért, hogy kitapasztaljak mindent velük kapcsolatban, aztán feltettem itt a fórumon a kérdést, hogy milyen egyszerűbb növényeket érdemes ilyen helyen tartani és úgy alakult, hogy az összes ott felsorolt növény belekerült. A fő szervező motívum a fejemben egyébként az lett volna, hogy van egy megemelt terasz, vastag aljzattal kövekkel körberakva, ahol a növények ültetve vannak. Innen lóg ki a szőlőtőke egy kevés aljzatot tartalmazó, mászó és úszótérre, ami homokkal van borítva, falevélen és mohán kívül nincs más. Ezt csak azért mondom, mert én is ember vagyok, szeretem a szépet, csak ez most nem jött össze. A válaszaim:
- A szőlőtőke lent marad, a tufában nem vagyok biztos, az be van ágyazva az aljzatba, így maradt lenn.
- Leginkább hozott anyagból szeretnék egy ideig dolgozni. Mint mondtam, pár hónap múlva szétkapnám az egészet, de addig ezzel el akarok addig jutni, hogy rendesen szaporodik a sakura állomány. Nanohalak úsznak és a növények jó érzik magukat.
- Csak ezt a kis zöld üveges Neptun tápsót használom, de ad hoc jelleggel, mondhatni csak az íze kedvéért. A nagy microsorium 3 hete bent van és remekül néz ki, hajtásokat is hoz, amikor megérkezett, a cryptot átültettem, azóta nem olyan szép a színe. A bolbitist szívesen megcserélném vele, mert a káosz érzethez a crypto hátsó elrendezése nagyban hozzájárul.
- Azt sajnos nem tudom, hogy hány kelvines. De megpróbálom kideríteni. Sejtem, hogy mire gondolsz, túl meleg a fénye, a növények meg gondolom a fehér fényre buknak. De azért élőben közel sem ilyen durva a helyzet, a fényképek durván csalnak. A kérdésem, hogy ennyi fényerő elég -e ennyi és ilyen növénynek, illetve nem fog -e gondot okozni a CO2 hiánya.
- Az időzíthető konnektor vásárléása napról napra a fejemben van, de meggyőztél, ma teszek is érte valamit ;) Hány órán keresztül kellene utána égnie és milyen napszakban? Jelenleg tényleg úgy kapcsolom ahogy jön.
tatranfanatik
CRS C
 
Hozzászólások: 72
Csatlakozott: 2012.09.20. 17:23

Re: Tatranfanatik káoszkádja - 32 l

HozzászólásSzerző: Beni » 2012.10.17. 11:32

Kb 430lm van 32l-re (13,4 lm/l), 24cm-es magassággal. Aranyszabály ugyan nincs semmire, de ez bizony elég keskeny (Nálam 50lm/l van, az már viszonylag erősnek számít, és csak 18 cm vízoszlop), ráadásul szerintem jóval alacsonyabb színhőmérséklete is van a ledeknek, mint amit a növények igényelnének. A növényeknek 6500 kelvin a legjobb, és ez a fény szépen kiemeli a kék és piros színeket is, így a sakurák is szebben mutatnának. Azért ne rohanj újat venni, alacsony fényigényű növények elvannak így is.
A világítás időtartamát érdemes 7-10 óra közé belőni, mert a legtöbb növény naponta kb ennyi ideig fotoszintetizál. Ha tovább világítasz, már csak algásodni fogsz jobban, ha kevesebbet, akkor pedig a növényeknek lesz kevés. Természetesen próbálj meg akkor világítani, amikor otthon vagy, hiszen Neked kell gyönyörködnöd az akváriumban... Nálam 16:00-22:30-ig van világítás, de még ezt növelni fogom egy órával.
CO2 felesleges, ilyen világítás mellett közel sincs rá szükség.
Beni
Mosura
 
Hozzászólások: 182
Csatlakozott: 2012.08.19. 07:21
Tartózkodási hely: Tatabánya mail: beni_p@vipmail.hu

Re: Tatranfanatik káoszkádja - 32 l

HozzászólásSzerző: tatranfanatik » 2012.10.17. 23:06

valószínüleg igazad van a fényhőmérséklettel kapcsolatban, csak azt néztem, hogy viszonylag nagy fényerő legyen mert a vízálló borítás még ebből is levesz jócskán, a fény színére nem helyeztem hangsúlyt. én is érzem, hogy komolyabb fehér fénnyel jobban mutatna. De most működik minden, a növények pedig, - amik már több mint három hete bent vannak - nőnek, tehát egy darabig így marad. Aztán majd szépen gyűjtögetünk egy pöpecebb lámpára, mondjuk egy ilyen már jobb lenne nem? :http://www.aquadepo.hu/product_info.php/aquatic-nature-solar-duo-boy-13-black-p-6715
tatranfanatik
CRS C
 
Hozzászólások: 72
Csatlakozott: 2012.09.20. 17:23

Re: Tatranfanatik káoszkádja - 32 l

HozzászólásSzerző: Beni » 2012.10.18. 06:27

Még az a lámpa is gyenge. 1000lm/20W körül kéne keresned szerintem, hogy közepes fényigényű növényeket tarthass hosszútávon. 1500lm/30W lenne kb elég a fényigényes növényekhez, de eddig ne menj fel, mert ide már rendes tápozás, és esetleg CO2 is kéne.
Beni
Mosura
 
Hozzászólások: 182
Csatlakozott: 2012.08.19. 07:21
Tartózkodási hely: Tatabánya mail: beni_p@vipmail.hu

Re: Tatranfanatik káoszkádja - 32 l

HozzászólásSzerző: tatranfanatik » 2012.10.19. 17:33

Amúgy van egy olyan érzésem, hogy ennek a LED-nek nem olyan már a fényereje és a színe mint amikor vettem. Sajnos elég közel van a víz felszínéhez - említettem, hogy nincs még normális állvány hozzá, ami megemelné - és a szűrő által porlasztott víz jól bevízkövesítette a műanyag borítást. A másik dolog, hogy úgy tűnik, mintha ez a műanyag borítás besárgult - bebarnult volna, ez mitől lehet? Mindenesetre nem sok jót ígér már ez a szalag, hamarosan benevezünk egy másikra. átmeneti megoldásként mit gondoltok erről? : http://allateledel.vatera.hu/akvariszti ... 91476.html
tatranfanatik
CRS C
 
Hozzászólások: 72
Csatlakozott: 2012.09.20. 17:23

Re: Tatranfanatik káoszkádja - 32 l

HozzászólásSzerző: Beni » 2012.10.19. 18:26

http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/60370183
Ilyen lámpám van, a sima E27-es foglalat miatt 5W-tól 23W-ig lehet bele kapni izzókat 6500 Kelvines színhőmérséklettel (http://www.argep.hu/main.asp?sucheall=E27+6500k). Jó nagy a szára, frankón állítható a magassága, nagy a burája, szépen teríti a fényt, és fehérrel le is van festve belül, így még tükröz is egy jó adagot lefelé.
Beni
Mosura
 
Hozzászólások: 182
Csatlakozott: 2012.08.19. 07:21
Tartózkodási hely: Tatabánya mail: beni_p@vipmail.hu

Re: Tatranfanatik káoszkádja - 32 l

HozzászólásSzerző: stevo » 2012.10.19. 22:47

Beni írta:http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/60370183
Ilyen lámpám van, a sima E27-es foglalat miatt 5W-tól 23W-ig lehet bele kapni izzókat 6500 Kelvines színhőmérséklettel (http://www.argep.hu/main.asp?sucheall=E27+6500k). Jó nagy a szára, frankón állítható a magassága, nagy a burája, szépen teríti a fényt, és fehérrel le is van festve belül, így még tükröz is egy jó adagot lefelé.

Én most vettem E27 36 Wattos izzót, méghozzá 6400 kelvines színhőmérsékletűt, de 2055 lumen-est!!!! Mit ne mondjak, de brutális az izzó, ha érdekel a forrás, ott van 8,13,20,26,32W szintén e27-ben. ;)
Egy nagyon figyelő,olvasó,tanuló garnéla addikt. :D
stevo
Mosura
 
Hozzászólások: 268
Csatlakozott: 2011.03.16. 15:58
Tartózkodási hely: Budapest, email: putyeee@gmail.com

Re: Tatranfanatik káoszkádja - 32 l

HozzászólásSzerző: boomo » 2012.10.20. 21:45

Szerintem egyáltalán nem a káosz birodalma nekem tetszik . A garnélás képek meg nagyon jól sikerültek !Ki kell tapasztalni a dolgokat ez benne a jó szerintem mindenkinél előfordul hogy nem sikerül valami ,de az a siker ha megoldja.

Majd ha kialakul elmondod milyen akváriumot szeretnél milyen garnélákkal?
boomo
Mosura
 
Hozzászólások: 177
Csatlakozott: 2012.08.17. 18:10
Tartózkodási hely: Budapest xyfono@gmail.com

Következő

Vissza: Akváriumaink

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 11 vendég