Oldal: 1 / 2

Szitakötő lárva

HozzászólásElküldve: 2010.08.15. 11:16
Szerző: Frettner
Szitakötőlárva
Ezt most találtam, kérdésem: hogyan került be az akváriumba????????
A 45 literes akváriumot 4 hónapja telepítettem, csak CBS-ek vannak benne, saját szaporulat. Azóta nem került bele más állat, új növény sem. Csak kezelt vízzel cserélek. Kaját csak száraz formában kapnak, néha forrázott spenótot vagy pitypanglevelet.
Valamelyik nap felfedeztem egy kis úszó valamit, szerencsére a frontüvegen megült egy időre. Bár nagyon kicsi volt, kb 2-3 mm, nagyítóval jól felismerhető volt voszonylag nagy feje, és 3 ágú villás farka. Mgpróbáltam kifogni, de átfért a hálón.
Úgyis át akartam telepíteni a növendékeket, és kitisztítani az akváriumot, úgy döntöttem, nem várom meg amíg megnő, és elkezdi zabálni a garnéláimat. Miután nem akartam sokkot okozni a CBS-eknek, úgy gondoltam, hogy a meglevő vízzel mennek át a számukra kialakított végleges lakóhelyre. És hogy a vízzel együtt ne kerüljön át az ALIEN is, a motoros szűrőt kibéleltem perlonvattával, és rácsatlakoztattam egy gumicsövet. 10 perc alatt átnyomott 30 litert. Majd óvatosan átszedtem a garnélákat, először egy már megszűrt vizes üvegtálba, majd onnan az új akváriumba. Jelentem jól érzik magukat. A régi akvárium meg sósavazás útján tisztul meg, új talaj kerül bele - a bazalt helyett Aquatic nature shrimp soil -
és új szűrő, új növények. Ha bejáratódott, új garnélák is lesznek benne. Valamilyen New Bee-k...
Üdv mindenkinek, remélem hasznos infók voltak: Frettner

Re: Szitakötő lárva

HozzászólásElküldve: 2010.10.11. 17:21
Szerző: caridina
Nekem is volt néhány belőle,legnagyobb 3-4cm körüli volt,jó nagy dög, biztos megkóstolt 1-2garnélámat :oops: :evil:

Re: Szitakötő lárva

HozzászólásElküldve: 2010.10.20. 17:26
Szerző: Melinda
Hogy került volna szitakötő a szobába?
Nem lehet hogy szúnyoglárva?

Re: Szitakötő lárva

HozzászólásElküldve: 2010.10.20. 18:43
Szerző: Frettner
Melinda írta:Hogy került volna szitakötő a szobába?
Nem lehet hogy szúnyoglárva?

Hát nem is szitakötő lárva volt, de pont olyan, csak kisebb. Kivettem egy befőttesüvegbe, és ott kikelt. A lárva nem nőtt meg 6-7 mm-nél nagyobbra. A szúnyogszerűség olyan légyszerű volt :D

Re: Szitakötő lárva

HozzászólásElküldve: 2010.10.22. 16:16
Szerző: spuc
Hát nem is szitakötő lárva volt, de pont olyan, csak kisebb. Kivettem egy befőttesüvegbe, és ott kikelt. A lárva nem nőtt meg 6-7 mm-nél nagyobbra. A szúnyogszerűség olyan légyszerű volt


Kiváló tudományos hozzáállás! Jó biológus lennél ;)

Re: Szitakötő lárva

HozzászólásElküldve: 2010.10.22. 20:14
Szerző: Melinda
és végül mi lett belőle?

Re: Szitakötő lárva

HozzászólásElküldve: 2010.10.22. 20:20
Szerző: Frettner
Milyen rovar lárvája él a vízben?

Re: Szitakötő lárva

HozzászólásElküldve: 2010.10.22. 20:58
Szerző: Frettner
Persze, ezt azért tudom, szitakötök, kérészek, álkérészek, na ezek közül volt valamelyik....

Re: Szitakötő lárva

HozzászólásElküldve: 2010.10.24. 16:30
Szerző: Laci
Garnéláink között a szitakötő lárvája óriási pusztítást tud véghezvinni! Még a neonhal méretű halakat is megeszik, békés kis garnéláinknak esélye sincs! Lesből, hirtelen támad, egyébként meglapul levelek fonákján, szűrőszivacs alján, egyéb jól eldugott helyeken! A szakirodalom szerint néhány hónaptól akár több évig is tarthat amíg kifejlődik belőle a szitakötő!
Én sajnos kínlódtam vele egy ideig, két hónap küzdelem alatt 12 példányt fogtam ki és semmisítettem meg! Nagy valószínüséggel egy új növénnyel kerültek be, de csak hetekkel később keltek ki...

Mindenképpen likvidálni kell!

Kép

Kép

Kép

Re: Szitakötő lárva

HozzászólásElküldve: 2010.11.18. 21:31
Szerző: brutalmonk
Sziasztok!

Ma fogtam ki én is 1et!!! :x :evil:

Kép

Kép

annyira dühös vagyok! hogy a jó égbe kerültek be egy 17 literes kis aksiba??? nemtudom hányan lehetnek, remélem nem lesz több.. ezt a levegőcsövön fogtam ki :(

ez a képen olyan 1 cm, farokvégtöl orrig...
tippeket szeretnék, hogy fogjam ki őket, hogy kutassak utánuk .... :'(