Nickwaren Amano projekt

A Caridina nemzetségről

Nickwaren Amano projekt

HozzászólásSzerző: nickwaren » 2011.11.06. 22:13

Sziasztok!

Tegnap óta szerencsés tulajdonosa vagyok egy pár darab Amano garnélának. Már régóta terveztem a beszerzésüket, de csak mostanra jött össze. A nagy csapat egy külön 54 literes akváriumot kapott, illetve 4 db ment a 160 literes halas akváriumba. Az eladólány nagyon rendes volt, mert a bevásárló listából látta, hogy miket veszek és nagyobb példányokat adott. Itthon derült ki, hogy 3 nőstény már eleve petés. Így csatarendbe állítottam egy 30 literes és egy 10 literes akváriumot.
A 30 literesbe került a legnagyobb pocakkal rendelkező nőstény, míg a 10 literesbe a 2 kisebb pocakú. A gondok még ezután jöttek, mert kiderült, hogy a már kb 6 éves Sera 110-es légpumpám már nem tud meghajtani 2 akváriumot levegővel, így ma beszerzésre került még egy kínai csoda illetve vettem még 2 szivacsszűrőt, igaz nem Ista-t, de olyan kialakítású, mint amit smokie is használ(t) a tenyésztőben.
Váratlanul ért, hogy máris petés nőstények vannak, de próbálom normalizálni a helyzetet. Elméletileg minden megvan, van 4 kg Dupla tengeri só, Hobby Liquizell és Mikrozell, ami viszont nagyon hiányzik az az alga. Ezt azzal próbálom orvosolni, hogy nyáron egy befőttes üvegben tenyésztettem egy adag zöld algát és ezzel oltottam be a vizet, valamint mind a két akváriumot kb. 70 %-ban a nagy akvárium vizével töltöttem fel. A 30 literes felé két Ikea-s csíptetős lámpát tettem, az egyikben egy 7 W-os energiatakarékos izzó megy 24 órában, a másikban egy 40 W-os csillárizzó kb. 14 órán keresztül. Ez szolgál fűtésnek is, mert enélkül 22-23 fokos lenne a víz, így viszont 24 fok.
Az elméleti tudást is megalapoztam, már többször végig olvastam smokie, Killer81, torrente írásait és a német tenyésztők oldalát. Viszont olyat nem írtak, ami ma történt. Az egyik kisebb hasú nőstény nem ledobta és nem is vedlett, hanem egyszerűen elkezdte maga alól megenni a petéit. Éhes volt nagyon, pedig raktam be nekik minimális kaját: JBL NanoCrabs + Multifit algázó és 1-2 adag alga pamacs. Miután több mint a petéi felét megette, ezért ment a többiekhez az 54 literesbe, ahol heves zabálásba kezdett.
A 30 literesben lévő anyukát kb. 2 hetesre saccolom így bízok benne, hogy van még 2 hetem a jobb algásodásra. A tervezet, hogy eleresztés után kiveszem, leengedek 5 liter vizet (ehhez 5 literenként bejelöltem az akváriumot feltöltésnél), amit 5 liter sós vízzel pótlok, amiben feloldom a 25 literhez való só mennyiséget. A leírásokat olvasva elsőre egy közép értéket állítok be 28g/l-ben, a többi meg már az előttem járók tapasztalatai alapján történik és bízok a szerencsében, hogy megörvendeztetnek egy kisebb szaporulattal.
Valakinek esetleg van valami ötlete, hogy így leírás alapján miről felejtkezhettem el?

Ui.: Kezdem gyanítani, hogy ezeknek az Amano garnéláknak valami közük van a Klingonokhoz, mert reggel az 54 literesben egy darabot nem láttam a 7-ből, csak az RC-ket. Napközben viszont már aktivizálták magukat. Érdekes, hogy eddig még nem tapasztaltam vedlést, remélem azért mert nem stresszeltek be az új hely miatt. A vedléstől nagyon tartok, mert nem egy legyező garnélám ráment, igaz azok nem voltak külön helyen. A nagy akváriumból már volt egy szökés, de még időben visszakerült a helyére.
nickwaren
Yellow fire
 
Hozzászólások: 35
Csatlakozott: 2011.07.21. 23:10

Re: Amano garnéla szaporítása

HozzászólásSzerző: nickwaren » 2011.11.07. 12:13

Most már tudom, hogy melyik 2 dologról felejtkeztem el: tető és macskák. :roll: Ugyan is nem volt letakarva a 10 és 30 literes akvárium. Ma reggel nézem, hogy a 10 literesből valami hiányzik, ez volt a garnéla. Gyorsan szétnéztem, hogy nincs-e valahol a földön, de semmi. :cry: Ekkor kezdtem gyanús szemmel nézni a macskákra, de hiába világítottam a szemükbe, csak bambán és ártatlanul néztek. Így bár későn, de mondom fabrikálok valami tetőt az akváriumokra. Takarítás után vettem észre egy kis darab garnéla maradványt, ami a farok rész lehetett, szóval nem önként szökött az akváriumból. :ugeek: A macskák nagyon jól összedolgoznak, mert nem hajlandóak egymásra vallani, ezért kollektív büntetést kapnak: 3 nap simogatás megvonás és napi 5 "Sicc, te büdös dög!"-öt. :twisted:
nickwaren
Yellow fire
 
Hozzászólások: 35
Csatlakozott: 2011.07.21. 23:10

Re: Amano garnéla szaporítása

HozzászólásSzerző: LGA » 2011.11.08. 08:39

Csak keményen! Lássák ki az úr! Vond meg a fürdetést is legalább egy hónapig! ;) (Mondjuk mi sohasem fürdettünk macskát...)
LGA
Mosura
 
Hozzászólások: 199
Csatlakozott: 2011.06.05. 13:55

Re: Amano garnéla szaporítása

HozzászólásSzerző: nickwaren » 2011.11.08. 21:01

Azzal kapcsolatban van valakinek tapasztalata, hogy a legalsó peték és a legyező lábak vége közötti távolságból megítélhető-e a peték várható beérési ideje vagy esetleg a peték színe adhat ebben táppontot? A nagy hasú anyánál leginkább fehér pöttyökre hasonlítanak a peték.
Ma délutánra egy vedlés után újabb anyuka fogadott a munkából hazaérve. :lol:
nickwaren
Yellow fire
 
Hozzászólások: 35
Csatlakozott: 2011.07.21. 23:10

Re: Nickwaren Amano projekt

HozzászólásSzerző: nickwaren » 2011.11.18. 20:46

Először is köszönet a módinak aki külön topicot nyitott nekem, gondolom Szentgyo mester volt.;)

Az anyám még csak 2 petét engedett el a többit szigorúan cipeli magával és úgy tűnik, hogy túl jól érzi magát az akváriumban és rengeteget eszik. Mostanra az akvárium megvilágított üvegfelületei nagyon szépen bealgásodtak, szinte úgy néznek ki, mint egy zöld mező és lassan bubiznak. Előkészítésre került a sós víz is, amit egy 5 literes kannába kevertem be, hogy majd abból csepegtessem át a nevelő akváriumba, bár ezzel a Dupla Marine-nal kapcsolatban érzek magamban egy kis kételyt.

Tegnap fedeztem fel, hogy a 160 l-esbe tett 4 Amano közül egy szintén petés, így a hétvége folyamán ő is áttelepítésre kerül, mert különben később nem találnám meg a moharengetegben.

Érdekesség, hogy az első petét még kedden észleltem, és úgy tűnt, hogy ma reggel még meg volt. Már külön élvezet megfigyelni ennek az apróságnak az életét is. Csak erősebb fényben aktivizálja magát, amikor felkapcsolódik a 40 W-os izzó, bár lehet csak én nem veszem észre a 24 órás 7 W-os világításnál. Szépen úszkál az áramlatban, mindig körkörösen fentről lefelé és mindig elrúgja magát az akadály tárgyaktól vagy csak egyszerűen gyorsít egy kicsit a sebességén. Bízok benne, hogy hétvégén bekövetkezik végre az eleresztés, de ha nem, az se gond, a lényeg a türelem.
nickwaren
Yellow fire
 
Hozzászólások: 35
Csatlakozott: 2011.07.21. 23:10

Re: Nickwaren Amano projekt

HozzászólásSzerző: nickwaren » 2011.11.20. 11:44

Ma reggelre a peték 50-60%-át elengedte a hasa alól az anya, eddig egyszerre max. 10 db lárvát sikerült megszámolni. Most még várakozok, hogy még többet elengedjen. Egyenlőre csak a cserepet, a műnövényt és a kis adag jávai mohát vettem ki tőle, mert úgy is nagyrészt a szivacsszűrő mögött tartózkodik. Bízok benne, hogy estére már a felsózás következik.
nickwaren
Yellow fire
 
Hozzászólások: 35
Csatlakozott: 2011.07.21. 23:10

Re: Nickwaren Amano projekt

HozzászólásSzerző: nickwaren » 2011.11.20. 20:31

Estére az anyuka elengedte az összes petét, így átraktam az 54 l-eres garnélás akváriumba. A 30 l-esből leengedtem 5 l vizet, amit 5 l-nyi felsózott vízzel pótoltam így most a 25 l-nyi vízben kb 27 g/l a sósűrűség. 15 csepp Liquizell-t adagoltam be nekik ennivalónak. Túl nagy tolongást még most se látok.

Az anyukának mondhatni peche van :twisted: , éppen csak túl a tortúrán, de egy hím már rajta lovagolt. :lol:
nickwaren
Yellow fire
 
Hozzászólások: 35
Csatlakozott: 2011.07.21. 23:10

Re: Nickwaren Amano projekt

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2011.11.21. 16:05

Nagy hogy vannak a lárvák? Mit gondolsz mennyien lehetnek kb?
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1482
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Nickwaren Amano projekt

HozzászólásSzerző: nickwaren » 2011.11.21. 19:45

Egyelőre nem tudom mennyien lehetnek, de inkább mondom kevésnek, mert lehet az első alkalom fail lesz, de nem gond mert dec. 6 környékére várok két nősténytől újabb petéket. Most valamiért olyannak tűnik, mintha az akvárium alján lévő algarétegben rejtőznének, de ilyet még nem láttam sehol a neten.
nickwaren
Yellow fire
 
Hozzászólások: 35
Csatlakozott: 2011.07.21. 23:10

Re: Nickwaren Amano projekt

HozzászólásSzerző: nickwaren » 2011.11.22. 21:08

Egy pár kép a lárva tanyáról:

Kép
Kép

Az egyik anyuka:

Kép
nickwaren
Yellow fire
 
Hozzászólások: 35
Csatlakozott: 2011.07.21. 23:10

Következő

Vissza: Caridina

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron