Szaporulat kordában tartása

Minden más általános információ a garnélákról

Szaporulat kordában tartása

HozzászólásSzerző: Dzsolo » 2010.09.07. 20:21

Szembesültem egy igen komolynak tűnő problémával, elkezdtek szaporodni a garnéláim, ami nem is lenne gond, de az akváriumban folyamatosan vannak petés nőstényeim, emiatt nem tudom a kifejletteket áttenni másik akváriumba, mert félek, hogy eldobják a petéket, a kicsiket meg nem lehet levadászni, mert rengetegen vannak.
Megpróbáltam felszippantani őket ami elég jól sikerült és áttettem, egy másik akváriumba, igen ám, de a szülőakváriumban annyira lecsökkent a vízszint, hogy nem tudok többet ma már leszívni a nagy vízveszteség miatt, amit természetesen pótoltam, ezek után szembesültem, hogy jó ha a szaporulat 10%-át sikerült áttennem a másik akváriumba, most ott tartok, hogy mind a kettőben úszkálnak az ifjoncok.
Egyszerűen nem látok rá esélyt, hogy szétválasszam a szülőket a kicsiktől, egy megoldást látok ki kellene vennem a kifejlett egyedeket és őket kellene másik akváriumba tenni , csak ebben az esetben eldobnák a petéket nagy valószínűséggel,l amit nem szeretnék.
Ki hogyan csinálja a szétválasztásukat, és az utána következő szelektálásukat? :oops:
Avatar
Dzsolo
Mosura
 
Hozzászólások: 181
Csatlakozott: 2010.08.23. 14:44
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Szaporulat kordában tartása

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2010.09.07. 20:26

Hello,

Nem egészen értem a problémát... Miért akarod a frissen született garnélákat szétválasztani a többitől? Értem, hogy a cél a szelektálás, de a pár hetes garnélákat még értelmetlen szelektálni, várd meg míg 1-1,2cm méretűek lesznek és akkor válogasd ki azokat, amiket meg akarsz tartani, ennél a méretnél már semmiféle problémát nem okoz a kivadászás.
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1483
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Szaporulat kordában tartása

HozzászólásSzerző: Dzsolo » 2010.09.08. 09:42

Folyamatosan van minden méretben, a nagyok már 1cm körüliek, és sokan vannak az akváriumban, de lehet beleteszem a kis akváriumot a nagyba, aztán megvárom ameddig átúsznak :D hering effektus van az akváriumban. :cry:
Avatar
Dzsolo
Mosura
 
Hozzászólások: 181
Csatlakozott: 2010.08.23. 14:44
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Szaporulat kordában tartása

HozzászólásSzerző: xman » 2010.09.08. 10:10

Dzsolo írta:Folyamatosan van minden méretben, a nagyok már 1cm körüliek, és sokan vannak az akváriumban, de lehet beleteszem a kis akváriumot a nagyba, aztán megvárom ameddig átúsznak :D hering effektus van az akváriumban. :cry:


Hello!

Találtam a neten egy ilyet, de ez nem szelektál!
De szerintem,ha akkora jukakat csinálsz amin csak a kicsik férnek be akkor működőképes lehet!

http://www.youtube.com/watch?v=Xb_k2Wg9ayI

Norbi
xman
Panda
 
Hozzászólások: 429
Csatlakozott: 2010.08.15. 11:06
Tartózkodási hely: Budapest XII.

Re: Szaporulat kordában tartása

HozzászólásSzerző: Dzsolo » 2010.09.08. 10:20

na ezt megcsinálom, a kupakot rajtahagyom, és csak kis lyukat csinálok rá :D
ezer THX
Avatar
Dzsolo
Mosura
 
Hozzászólások: 181
Csatlakozott: 2010.08.23. 14:44
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Szaporulat kordában tartása

HozzászólásSzerző: egedzs » 2010.09.16. 13:40

Van valakinek tapasztalata abban, hogy a Red Cherryknél akváriumban létezik-e valamiféle természetes szaporodási korlát? Tehát, ha a növekvő populációnak nem emelem az élelem adagját, a nőstények kevésbé fognak bepetésedni? Vagy addig szaporodnak amíg éhen nem halnak?
egedzs
CRS C
 
Hozzászólások: 68
Csatlakozott: 2010.08.27. 13:25
Tartózkodási hely: Budapest IV.ker.

Re: Szaporulat kordában tartása

HozzászólásSzerző: Dzsolo » 2010.09.16. 13:47

egedzs írta:Van valakinek tapasztalata abban, hogy a Red Cherryknél akváriumban létezik-e valamiféle természetes szaporodási korlát? Tehát, ha a növekvő populációnak nem emelem az élelem adagját, a nőstények kevésbé fognak bepetésedni? Vagy addig szaporodnak amíg éhen nem halnak?


Szerintem ha nincs kaja nincs annyi pete sem, mert ugye egy éhező gyenge (beteg) garnélában nem is fejlődik olyan sok :mrgreen: de a "természetes szaporodási korlát" a selejteket feleteted a halakkal :twisted:
a hétvégén sikerült át tennem a garnikat új akváriumukba nem kis meló árán, és a nagyok a petéiket sem dobták el a hercehurca miatt :roll:
Avatar
Dzsolo
Mosura
 
Hozzászólások: 181
Csatlakozott: 2010.08.23. 14:44
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Szaporulat kordában tartása

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2010.09.17. 00:20

egedzs írta:Van valakinek tapasztalata abban, hogy a Red Cherryknél akváriumban létezik-e valamiféle természetes szaporodási korlát? Tehát, ha a növekvő populációnak nem emelem az élelem adagját, a nőstények kevésbé fognak bepetésedni? Vagy addig szaporodnak amíg éhen nem halnak?


Van korlátja a szaporodásnak. Ha elérnek egy bizonyos létszámot, akkor onnantól kezdve olyan hormonokat eresztenek ki magukból, ami meggátolja a szaporodásukat, gondolom ezzel védekeznek az ellen, hogy egy kis helyen nagyon túlnépesedjenek.
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1483
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Szaporulat kordában tartása

HozzászólásSzerző: egedzs » 2010.09.17. 09:19

szentgyo írta:
egedzs írta:Van valakinek tapasztalata abban, hogy a Red Cherryknél akváriumban létezik-e valamiféle természetes szaporodási korlát? Tehát, ha a növekvő populációnak nem emelem az élelem adagját, a nőstények kevésbé fognak bepetésedni? Vagy addig szaporodnak amíg éhen nem halnak?


Van korlátja a szaporodásnak. Ha elérnek egy bizonyos létszámot, akkor onnantól kezdve olyan hormonokat eresztenek ki magukból, ami meggátolja a szaporodásukat, gondolom ezzel védekeznek az ellen, hogy egy kis helyen nagyon túlnépesedjenek.


Elkezdhetnék már a hormonokat kiengedni, mert a 20 literes akváriumban van kb. 100 db 1-1,5 cm hosszú példány, amiből kb 20 db most is petés. Belegondoltam, mennyi lesz 1 hónap múlva és levettem a külső akasztós szűrő beszívó csövéről a védő szivacsot. :evil:
egedzs
CRS C
 
Hozzászólások: 68
Csatlakozott: 2010.08.27. 13:25
Tartózkodási hely: Budapest IV.ker.

Re: Szaporulat kordában tartása

HozzászólásSzerző: Frettner » 2010.09.17. 11:14

Inkább örülj neki. Szedd ki belőle a szép vöröseket egy kisebb akváriumba, a többi meg hadd szaporodjon.
Miért zavar, ha sok van?
Én a "selejteket" átdobálom a halasba, gondolván, hogy ott majd nem szaporodik....és ott tápozok is...
Néha mégis találok benne olyan gyönyörű vöröseket, hogy csak nézek :shock:
Dezső
Avatar
Frettner
King kong
 
Hozzászólások: 1208
Csatlakozott: 2010.08.14. 21:20
Tartózkodási hely: Budapest/immonette@freemail.hu/

Következő

Vissza: Egyéb

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 9 vendég

cron