Tanulni soha nem késő!

Tippek, tanácsok a garnélák világával ismerkedők számára

Tanulni soha nem késő!

HozzászólásSzerző: lizi520315 » 2010.11.29. 16:10

Hello Fiuk!
Garnélás akvárium indításához kérném a segítségeteket.
Zalaegerszegi, 59 éves szívinfarktusos, rokkantnyugdíjas hölgy – a nemem nagyon lényeges – vagyok.
Szeretnék 4 db kisebb méretű 38 cm széles, 35 cm mély és 28 cm magas akváriumokat csináltatni.
Hogy miért ilyen méretűeket? Adott 2 db komódom, melyre 2-2 db akváriumot tennék. A magasságukat viszont a társas akváriumom magasságával hoznám össze – itt laknak a garnélaim több hónapja Plattik, ormányos botiák, kék páncélos harcsák, sziámi ormányos márnák, boszorkány harcsák társaságában -, és a világítást így az akváriumok feletti polc alá be tudom építetni (marad 1O cm hely a világítótest és az akváriumok között).
Esztétikailag szerintem nagyon szép lenne, csak aggódom, hogy nem kevés-e a magassága a tervezett garnélás akváriumoknak.
Szűrésnek mattenfiltert szeretnék, fűtés úgy tudom, nem igazán kell (vagy amelyikbe kell, természetesen fogok rakni) – egyébként szigetelt a ház, tartja az egyforma hőmérsékletet-, a szellőztetést-levegőztetést 1 motorról megoldatnám.
4O éve kisebb-nagyobb megszakításokkal működik akvárium a lakásomban (jelenleg 1 db 86 l-es, 1 db 96 l-es), de beleszerettem a garnélákba! Nézegettem mindig Őket, de minden egyes alkalommal lebeszéltek a vásárlásukról a szakkörben azzal, hogy a halaim mellé ne vegyek garnélákat, mert túl drága vacsora lenne belőlük.
Aztán a sors, vagy a jóisten iróniájából hozzám került 1 Amano! -A szakkörben minden akváriumba másik hálóval nyúlnak, nem értettem…hogyan került hozzám? Talán növénnyel?, de az sem abból az akváriumból volt, ahol a garnik voltak! Sehogyan sem értettem (és a mai napig sem értem), de nagyon örültem a kis jövevénynek!
Vártam…..eltelt vagy 2 hónap!, élt és virult a drága!, a másik társasomban Botia macracanthak, Ancik, kék páncélos harcsák, pakisztáni botiak, kuli-kulik 5 db, ormányos botiak, no és nem utolsó sorban: xifok 5 db, ezüst molli 5 db, borostyán molli 4 db, balck molli fiu 1 db társaságában!
Átraktam Őkelmét a plattisba, még felszabadultabban élt!, felbuzdultam és vettem neki társaságot, garnélákat.
Most már van 5 db Sakura garnélám (1 elpusztult) –bővíteném a létszámot-,
4 db Amanom - ezt is bővíteném - ,
és 1 db sepregetőm (a párja elpusztult)
Bandáznak, jól érzik magukat, csak szaporulat nincs, ami érthető.
Szeretnék még majd………, ha az akváriumaim élnek: zöld babaultit, Pinokkiót vagy yellow firet, de nagyon tetszenek a crystalyok is. Az Amano állomány bővítése miatt, a 4. akváriumot sósvízinek tartanám meg, a szaporulatra gondolva.
Mindenképpen talajt szeretnék a növényeknek (melyiket javasoljátok?), amit természetesen homokkal, vagy sötétebb aljzattal takarnék le, ha szükséges.
Aztán arra is gondoltam, hogy a xifo és molli állományt beadnám a szakkörbe (nehéz szívvel, …de már beszéltem róla a szakkörvezetővel), átraknám ebbe a BOYU típusú akváriumba a plattikat, akkor a plattis 98 literes felszabadul 8Ox3Ox41 cm (ez van a szobámban), ide is mehetnének olyan garnélák, amelyeknek az igényeik megegyeznek és nem kereszteződnek egymással.
Hónapok óta bújom a blogokat, fórumokat, külön mappában lementettem, tárolom a garnélákkal foglalkozó és a garnélafajtákra vonatkozó írásokat. Szerintem felkészültem elméletileg, de….
A fő kérdés az, hogy az akvárium mérete megfelelő-e, de egyéb jó ötletre is szívesen vevő vagyok (fűtés, talaj, növények, szivacs, stb. mi, hol szerezhető be olcsóbban, természetesen házhozszállítással)
Várom és köszönöm a segítségeteket: Lizi
lizi520315
Red cherry
 
Hozzászólások: 27
Csatlakozott: 2010.11.10. 16:46

Re: Tanulni soha nem késő!

HozzászólásSzerző: spuc » 2010.11.29. 18:18

Kedves Lizi!
Garnélák tartásához ez az akvárium méret szerintem megfelelő. Nálam is van ennél alacsonyabb akvárium. Ebben az esetben majd a berendezést kell ügyesen megoldani, mert a magassághoz képest a mélység elég nagy. A magasra növő növények helyett talán érdemesebb gyepet növeszteni, kövekkel, faágakkal dekorálni főként a hátsó teret, hogy az akvárium áttekinthető legyen. Arra még érdemes figyelni, hogy a szivacsszűrő/mattenfilter pipája beférjen ilyen magasságú akváriumba (bár le lehet vágni belőle).
A sós vizes medencét jó ötletnek tartom, mert a pinokkiók szaporításához is jól jöhet. Erről majd egyszer írok..
Nekem is vannak Babaultik, Yellow fire garnélák, pinokkiók, de én az utóbbiakat kedvelem a legjobban. Nagyon jópofák.
Ekkora akváriumokat halakkal is színesebbé lehet tenni. Pl: Törpe szívóharcsa, törpe razbóra, kolibrihal, endler stb.
Beszerzési ötletre is van ötletem, de ezt inkább privát üzenetben. Remélem sok örömet okoznak majd az új garnélák!
Laci
Avatar
spuc
Panda
 
Hozzászólások: 323
Csatlakozott: 2010.08.28. 13:39
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Tanulni soha nem késő!

HozzászólásSzerző: Frettner » 2010.11.29. 22:16

Szia, és üdv a fedélzeten.
Arra hívnám fel a figyelmedet, hogy a polc és az akváriumok közötti 10 cm nem túl nagy hely, ha rendezkedni akarsz, algát kaparni, kimerni valamit....ilyenek.
Avatar
Frettner
King kong
 
Hozzászólások: 1208
Csatlakozott: 2010.08.14. 21:20
Tartózkodási hely: Budapest/immonette@freemail.hu/

Re: Tanulni soha nem késő!

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2010.11.29. 22:16

Kedves Lizi,

Ahogy Laci is írta, az akvárium mérete és magassága teljesen megfelelő. A talajnak talán először azt kell eldönteni, hogy hagyományos talajok közül szeretnél választani vagy pedig aktív talajt, viszont semmiképp se vegyél festett, vagy mesterségesen színezett talajokat.

Jó garnélázást és remélem megosztod velünk a tapasztalataidat itt.
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1483
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Tanulni soha nem késő!

HozzászólásSzerző: lizi520315 » 2010.11.30. 20:19

Kedves Spuc, Fretter es nem utolso sorban Szentgyo!

Eloszor is elnezest, de angol billentyuzetem van, tegnap szorol-szora kijavitottam a levelem, ezentul nem teszem. Remelem igy is olvashato vagyok.
Mint irtam regota foglalkoztat a garnela kerdes.
Zalaegerszegen nincs nagy lehetoseg sem a novenyek, sem a garnik kozott.
Leszedtem minden irast, amit felleltem a halon, aztan a kulonbozo oda-vissza beszelgeteseitekbol azokat a mondatokat lementettem, ahol otleteket, javaslatokat osztatok meg egymassal (azt hiszem ez bocsanatos bun).
A mai napon Viktor Lantos blogjan talaltam javaslatot, atneztem a vizinoveny.hu-t, leszedtem a 30 cm alatti novenyeket, csoportositottam: fenyigeny, homerseklet, magassag szerint.
Ez azert kellett, hogy a garnik igenyeihez hozza tudjam igazitani a novenyeket. Az igazsag az, hogy nagyon tetszenek a kulonbozo mohak (sajnos itt is csakk 2 fele van), az abbol kialakitott akvariumok. Termeszetesen agak, gyokerek, kovek tarsasagaban. Valoszinu, hogy ezt a variaciot valasztom, de akkor is szeretnek 1-1 to vizikelyhet, kardfut, stb.
Gyepet szeretnek, de ahhoz is meg kellett talalnom a fotoitok alapjan a novenyeket. Igaz a kozmondas “Jo szamar masok karan tanul”, egyszerubb lett volna feldobnom a kerdest, es Toletek besoporni a valaszt. Ennyi.
Egy kicsit megmagyarazom az akvarium magassagat.
Szoval adott 1+1=2 komod. 77 cm hosszu es 40 cm mely/db. Gondolkodoban vagyok, hogy 2 db 77x35x 23 cm magasig elmehetek (a viglagitasnak marad meg hely, neoncsovet is tudok cserelni, ha szukseges), ugyanis a polc ott mar csak 10 cm mely.
Amennyiben 1-1 db 77 cm hosszu aksit csinaltatnek, meg tudnam osztani akar 3 db akvariumra is a 77 cm-t, ugy, hogy 2 db “T” alaku uveget teszek bele –fejjel lefele-, a hatso falon meg ugyis ki kell fesziteni a mattenfiltert (tehat nem tudnak atjarni egymashoz a garnik, es ott elfer a tutotest is), egyben lenne meg a viztisztitas A 2 szelso akvarium vizet job es bal oldalt, a kozepso akvirium vizet pedig alul a talaj alatt visszahoznam elore. Ha csak 1 elvalasztot teszek be, akkor marad a job es baloldal visszavezetni a tiszta vizet.
A levegoztetot mindenkeppen a talaj alatt hoznam el, az majd adja magat.
A tetejet tolotetovel oldanam meg, kiveheto csusztatoval.
A melysege tulajdonkeppen totalisan nyitott, belathato, tisztithato. 88 cm magassagban (komod teteje) lenne az akvarium alja. Tehat a legvilagosabb resze az akvariumnak a hatso harmada (ezert volt szuksegem a novenyek fenyviszonainak megismeresere.)
Erre a megoldasra kernem a valaszotokat. Kivitelezheto az biztos. Nagyon jo szakember az itteni szakkorvezeto. De……. Ti, mint szakemberek bolintsatok ra, jo-e az otletem, vagy maradjak a 4 db kisebb akvariumnal.
A talaj: ADA-ra gondoltam (lestem!!!!), eddig ugy oldottam meg, hogy tozegbe ultettem a novenyeimet, arra kavicsot, majd homokot tettem (amit a draga ormanyos bociaim, ill. A tobbi bocia, kuli-kulik, torpeharcsak, eloszeretettel kiturtak –marmint a homokot, mert lejebb vedi a novenyeket a kavics-, de olyan edesek, hogy nem lehet rajuk haragudni).
Gyonyoruek a novenyeim. A BOYU akvarium kuldo szurojebe szinten raktam tozeget, ezen keresztul folyik vissza a viz (tehat lagyitom a vizet, es szeretem a szinet). A masik akvarium (itt vannak a garnik is) szureset most ugy oldottam meg, hogy levettem a belso szuro tartalyat (sajnos itt pusztult el az egyik sakuram, beszivta a szuro) es egy jo nagy db szivacsbol zsakot vartam es rahuztam. A zsakban szinten van tozeg. Mukodik.
Heti 1x 2-3 vodor vizet cserelek, mindket aksiban. Ill. ha latom, hogy sotetebb a viz, akkor cserelek kozben is.
Elol, ill a “dagonyazo” homokpad.
Kovekkel takartam el a novenyek cserepeit. Mindket akvariumban van vasfa, es gircses-gorcsos meggyfaag (Anubias es moha a diszitese).
A garnelaim egyebkent koszonik jol vannak!
A halak kerdese? Most lattam eloszor a szakkorben edes iciri-piciri pontylazacokat. Majd…beloluk el tudnak kepzelni 1-1 kis csapatot a garnelak kozott. De azt hiszen maradok csak a kicsi srimpeknel.
Az elso nagy project az akvariumok megcsinaltatasa, de az elso lepes osszeszedni ra az anyagiakat.
Udv Mindnyajatoknak: Lizi
lizi520315
Red cherry
 
Hozzászólások: 27
Csatlakozott: 2010.11.10. 16:46

Re: Tanulni soha nem késő!

HozzászólásSzerző: spuc » 2010.12.01. 15:59

Szia Lizi!

Hát jól kitervelted ezt az megosztott akvárium dolgot. Nem semmi! Ne értsd félre, nem szeretnélek eltántorítani tőle, de szerintem "praktikusabb" nem megosztani az akváriumok vizét. Egyrészt a kórokozók, nem kivánatos élőlények (planária, baci, gomba) könnyen átjárnak, másrészt nem árt az, ha külön-külön is tudsz csinálni takarítást, vízcserét, és még az is lehet hogy egyszer majd különféle paramétereket szeretnél mindegyikben.
Mattenfiltert lehet mindegyikbe külön- külön. Egy darab erősebb levegőpumpa el tudja látnia mind a négyet. Én összeségében a 4 különálló mellett döntenék, de hát döntenem nem nekem kell :D
Akármi is is lesz a garnéláid úgy tűnik nagyon jól fogják magukat érezni!
Hajrá!
Laci
Avatar
spuc
Panda
 
Hozzászólások: 323
Csatlakozott: 2010.08.28. 13:39
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Tanulni soha nem késő!

HozzászólásSzerző: lizi520315 » 2010.12.01. 18:52

Kedves Laci!
Koszi a biztatast, maradok a 4 kisebb akvariumnal. Amint eljutok odaig, hogy mukodnek, fel foglak keresni Benneteket, mert a kis jovevenyek "szulei" valoszinu, hogy Toletek, a "NAGY" garnelasokbol fog kikerulni.
Udv: Lizi
lizi520315
Red cherry
 
Hozzászólások: 27
Csatlakozott: 2010.11.10. 16:46


Vissza: Első lépések

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 6 vendég