Reklám-tájékoztató

Az oldallal kapcsolatos vélemények, javaslatok

Reklám-tájékoztató

HozzászólásSzerző: dobti » 2010.11.25. 17:29

Sziasztok!

Arra gondoltam, hogy egy kicsit reklámozhatnánk a fórumot, illetve segíthetnénk kezdő garnélásoknak idetalálni, valamint abban is hogy ne sózzanak rájuk olyat, amit lehet, hogy nem szeretnének egyébként megvenni. (na persze nem is beszélve a tudatlan díszállatkereskedők tájékoztatásáról).
A lényeg:
Olyan A/5-ös méretű kis tájékoztatóra gondoltam, amit kinyomtatva ellehetne vinni az általunk látogatott kereskedésekbe. Én a pécsieket vállalnám, önköltéseges áron természetesen.
Jó lenne pl egy A/4-es lap félbe hajtva, így négy oldalt kapunk. Lehetne az első próbálkozás.
Tartalmazna képeket, a fórum logóját, elérhetőségét, egy kis leírást róla, valamint mondjuk egy-két közismertebb garnéláról pár szót.
Azért lenne szerintem jó, mert ha vesz valaki garnélát akkor mellé az eladó odaadhatná ezt a kis papírdarabot, és így a garnitulaj tudná hol is kezdje az utánnajárást.
Tehát várom az ötleteket, javaslatokat, kritikákat, illetve azoknak a jelentkezését, akik egy kicsit jobbak a számítógépes grafikában.
Olyan kellene ami színesbe is meg fekete-fehérbe is jól mutat, így mindenki úgy nyomtatja ki ahogy akarja.
Szerintem nem egy nagy költség ha kinyomtatjuk egy példányba, és fénymásolni pl. Szerintem így egy kicsit reklámozhatjuk is az oldalt, sokkal többen is lennénk, és talán tényleg elindulna lassacskán a a magyar garnélás szakma is.
"the grand nature in a glass"
Avatar
dobti
Mosura
 
Hozzászólások: 200
Csatlakozott: 2010.10.10. 22:45
Tartózkodási hely: Hódmezővásárhely

Re: Reklám-tájékoztató

HozzászólásSzerző: xman » 2010.11.25. 17:37

Jó ötlet!
Garfikai munkát vállalom!(Ha már a logót....... :twisted:)
Csak abban nem vagyok biztos, hogy jó e e ez az otthoni nyomtatós változat..
Nehéz kérdés.Ahhoz ,meg hogy jóminőségben legyen kilőve, ahhoz szponzorációkéne, és egy kis reklám másoktól a flíerbe,de ha jól gondolom ilyet nem akar a fórum szerkesztősége..

Esetleg nincs itt valakinek nyomdája?:D

Norbi
xman
Panda
 
Hozzászólások: 429
Csatlakozott: 2010.08.15. 11:06
Tartózkodási hely: Budapest XII.

Re: Reklám-tájékoztató

HozzászólásSzerző: Dzsolo » 2010.11.25. 17:39

xman írta:Jó ötlet!
Garfikai munkát vállalom!(Ha már a logót....... :twisted:)
Csak abban nem vagyok biztos, hogy jó e e ez az otthoni nyomtatós változat..
Nehéz kérdés.Ahhoz ,meg hogy jóminőségben legyen kilőve, ahhoz szponzorációkéne, és egy kis reklám másoktól a flíerbe,de ha jól gondolom ilyet nem akar a fórum szerkesztősége..

Esetleg nincs itt valakinek nyomdája?:D

Norbi


Logot? azt írja phpbb, :lol: jol sikerült :roll:
Avatar
Dzsolo
Mosura
 
Hozzászólások: 181
Csatlakozott: 2010.08.23. 14:44
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Reklám-tájékoztató

HozzászólásSzerző: xman » 2010.11.25. 17:47

Van az oldalnak egy logója!
xman
Panda
 
Hozzászólások: 429
Csatlakozott: 2010.08.15. 11:06
Tartózkodási hely: Budapest XII.

Re: Reklám-tájékoztató

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2010.11.25. 20:15

Köszi ezeket a kreatív kezdeményezéseket! Hajrá hajrá, hozzunk össze valami érdekeset!

Egy kis restanciapótlás: szóval Norbi valóban volt olyan kedves és megcsinálta a logot, én pedig voltam olyan lusta, hogy nem foglalkoztam igazából vele, hogy integráljam a fórumba, de létezik, nem csak legenda :)

Kép

Kép

Kép

Bátran használjátok ;)
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1483
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Reklám-tájékoztató

HozzászólásSzerző: Dzsolo » 2010.11.25. 20:29

A fekete az a vagány :P
Avatar
Dzsolo
Mosura
 
Hozzászólások: 181
Csatlakozott: 2010.08.23. 14:44
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Reklám-tájékoztató

HozzászólásSzerző: xman » 2010.11.25. 21:20

Egy félbehajtott A/4-es re biztos nem férne el minden információ, ezért lehet, hogy ilyen sorozatot lenne inkább érdemes csinálni!Kezdeni, az alap infókkal!
És mindenképpen valami szinvonalas, nem kukában landoló kiadványt kéne szerintem!

Norbi
xman
Panda
 
Hozzászólások: 429
Csatlakozott: 2010.08.15. 11:06
Tartózkodási hely: Budapest XII.

Re: Reklám-tájékoztató

HozzászólásSzerző: Dzsolo » 2010.11.26. 15:13

Nem biztos hogy szórólap kell, boltba kifüggeszthető A4 papír is megteszi, simán egy logo meg a cím rajta és ennyi
Avatar
Dzsolo
Mosura
 
Hozzászólások: 181
Csatlakozott: 2010.08.23. 14:44
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Reklám-tájékoztató

HozzászólásSzerző: dobti » 2010.11.26. 16:25

Szerintem kezdetnek nem kell valami Sera füzethez hasonlóra gondolni, mert enek azért elég szép anyagi vonzata van. Arra kell törekedni hogy rajta legyen az oldal adatai, egy kis általános leírás pár garnéláról pl red cherry, amano, babaulti green, yellow... És utalás arra hogy a fórumon mindenféle szakmai dolog megtalálható, szaporítás, biológia, akvárium, etetése stb.
Ezeket a kis papír tájékoztatókat a díszállatkereskedő meg odatudja adni annak a tisztelt vásárlónak a kezébe aki garnélát vett - mint egyfajta útravaló a garnizáshoz.
Erre gondoltam.
Utánna ha van értelme, és látjuk, hogy emberek megjelentek ezen az oldalon, és a szóralapról informálódtak - akkor jöhet majd a version 1.1 :)
"the grand nature in a glass"
Avatar
dobti
Mosura
 
Hozzászólások: 200
Csatlakozott: 2010.10.10. 22:45
Tartózkodási hely: Hódmezővásárhely

Re: Reklám-tájékoztató

HozzászólásSzerző: spuc » 2010.11.26. 16:30

Tartalmazna képeket, a fórum logóját, elérhetőségét, egy kis leírást róla, valamint mondjuk egy-két közismertebb garnéláról pár szót.
Azért lenne szerintem jó, mert ha vesz valaki garnélát akkor mellé az eladó odaadhatná ezt a kis papírdarabot, és így a garnitulaj tudná hol is kezdje az utánnajárást.


Akár össze lehetne állítani egy kisebb füzetet is, tudjátok, olyasmit, mit a Serás füzetek (inkább kisebbet), Néhány oldalasat a garnélatartásról, a leggyakoribb fajok igényeiről. Olyat aminek nincsen átható reklámbűze, Hogy ezt meg azt vedd meg, mert különben vége mindennek... :lol:
Na, ez csak egy ötlet, lehet már túlzás...
Avatar
spuc
Panda
 
Hozzászólások: 323
Csatlakozott: 2010.08.28. 13:39
Tartózkodási hely: Szeged

Következő

Vissza: Vélemények - javaslatok

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 5 vendég

cron